Sánta Szabolcs Miklós: Tisztességes eljárás folyik-e Magyarországon Ilaria Salis ellen?

10 perc

2024.02.17. 13:30

Tényleg túlzás volt lábbilincsben elővezetni Ilaria Salist, aki az ügyészség miatt nem telefonálhatott fél éven át a családjának - írja szerzőnk, aki tavaly év végéig látta el a Budapesten letartóztatásban ülő olasz nő védelmét, tisztáz néhány félreértést és segít világosabban látni az ügyben.

A Budapesten fogvatartott antifa, Ilaria Salis ügye az utóbbi időben napi szinten szerepel a sajtóban, az üggyel és Ilaria Salisszal kapcsolatban különféle állítások fogalmazódtak meg, melyek egy része igaz, mások nem. Ilaria Salis védelmét 2023. május elejétől 2023. december közepéig láttam el, így szinte mindenkinél nagyobb rálátásom van az ügyére, e háttérrel szeretném a sajtóban megjelenteket tisztázni, valamint adnék egy minimális alapozót az ügy jobb megértéséhez.

Miért nem került még Salis házi őrizetbe?

Magyarországot nagyon sok kritika éri azért, mert általánosan és nagyon nagy arányban alkalmazza a letartóztatást olyan esetekben, amikor nem (feltétlenül) indokolt. Én magam 2008 óta foglalkozom büntetőjoggal, ezalatt nem tapasztaltam, hogy a rendszer különösebben változott volna, annak ellenére, hogy nemcsak strasbourgi, de pozitív magyar döntések is születtek a témában a legfelsőbb szinten is. A letartóztatás nem előrehozott büntetés, hanem azt szolgálja, hogy a terhelt (így hívjuk azt, aki ellen a büntetőeljárás folyik) ne vonhassa ki magát az eljárás alól (azaz ne szökhessen meg), vagy ne követhessen el bűncselekményt, vagy ne tudja megnehezíteni a bizonyítást.

Alkalmazásának alapja nagyon sok esetben az a feltételezés, hogy a várható büntetés súlya (jelen esetben az, hogy 2-től 24 évig terjedő büntetéssel fenyegetett cselekmény a vád tárgya) önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, és/vagy (jellemzően a nyomozás első 6-8 hónapjában) szabadlábon hagyása esetén megnehezítené a bizonyítást pl. tanúk befolyásolásával, vagy bizonyítékok eltüntetésével.