A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak "méltatlanul alulértékelt" a szerepe azt illetően, hogy mennyire szól bele a Fidesz dolgaiba, nyilatkozta a NER-t a "kegyelembotrány" óta élesen bíráló Magyar Péter, Varga Judit exminiszter exférje. Tény, hogy Lévai imidzse inkább a családot egyben tartó háttérember, jószolgálati nagykövet, de ha jobban megnézzük, eddig is volt nyoma a közéleti tevékenységének – például földtulajdonosként vagy a testvére körül kinövő gazdasági birodalom révén.
"A mi családunk nyilván jobban be van vonódva a közéletbe meg a politikába, a gyerekek is meg a feleségem is jobban, mélyebben vannak tájékozódva, mint általában talán ez szokás, s ez érthető is."
2016-ban beszélt erről Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában, és ez azon ritka alkalmak egyike volt, amikor Orbán egy mondatban emlegette Lévai Anikót és a politikát.
Lévai Anikó nyilvános imidzse ugyanis évtizedek óta a családjának biztos otthoni hátteret nyújtó, közéleti szereplés helyett inkább a Magyar Konyha című kiadványt felügyelő, zserbóreceptekkel villogó, az Ökumenikus Segélyszervezetben dolgozó háziasszonyé. Lekvárt főz be, utálja a Puskás Arénát, mert elveszi a kilátást a házuk elől.
"Távol tartom magam a politika világától", mondta 2004-ben a Magyar Nemzetnek, és kínosan kerülte a politikát akkor is, amikor 2007-ben A konyhaablakból címmel írt szakácskönyvet, és adta sorra az interjúkat, mondván, "nincs jobboldali meg baloldali íz". Két évvel később a Képmás magazinnak nyilatkozta, hogy "ha Orbán Viktor este belép a kertkapun, a munka és a politika odakint marad". Aztán jött a Fidesz-kormány, és 2015-re már úgy finomodott az állítás, hogy Orbán ritkán kéri ki a tanácsát politikai ügyekben, "és ez így is van jól". Annyi beleszólása azért van a dolgokba, hogy ő mondja meg, hogy egy politikai támadásra Orbán reagáljon-e, vagy sem, és ad engedélyt arra, hogy a férje lehet-e pártelnök, 2015-ben és 2021-ben például nem tiltotta meg, Orbán meg is köszönte neki.
Éppen ezért különösen érdekes Magyar Péter legújabb állítása, miszerint Lévai Anikó szerepe "méltatlanul alulértékelt" a Fidesz-gépezetben. Magyar azt állította, nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre, "néhány dolog ellenőrzésére". Minisztereket és képviselőket számoltat be, kér számon, és személyi döntésekben nagy szerepe van, nyilatkozta. Magyar egyébként valamiért azt mondta, szerinte ez pozitív szerep, és többször is hangsúlyozta, hogy ő jóban volt Lévai Anikóval.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.