Tulajdonképpen nem tudják, kivel osztották meg az életüket - ilyen a Lavina
A kultikus svéd film, a Lavina magyar színházi változatának munkatársai a lehető legjobb helyen, a legmenőbb síszerelésben mutatják be egy család morális lecsúszását.
Miután elkészült az épp megkezdődött vakáció legboldogabb napját megörökítő fénykép, a négytagú család helyet foglal a franciaországi luxushotel kilátóteraszának legjobb asztalánál. Tomas, a felesége és két tündéri gyermeke a téli sportok szempontjából ideális Svédországból érkezett egy hóban szintén gazdag országba, nyilván azért, mert miért ne.
Éppen hozzákezdtek az ebédhez, amikor a legjobb asztal a világ legrosszabb asztalává változik. A hegyről lavina indul el, és egyenesen feléjük tart. Szerencsére apa mindent tud a lavináról. Először is azt, hogy ez irányított lavina, ott áll meg, ahol tervezték, hogy meg kell állnia, pánikra semmi ok. Apa ezúttal melléfogott.
Ha a lavina teljes tömege nem is éri el, jó sok porhó belepi a teraszt, ezért nem látszik, ki hogyan próbálja menteni a saját és esetleg mások életét.