„Ha fasiszta vagy, vegyél Teslát!” – 46. albumán is őrzi kikezdhetetlen karakterét Neil Young
Az új album egy daltól eltekintve nem politikus, az üzenet inkább az, hogy senki sem lehet közömbös a másik iránt.
Az új album egy daltól eltekintve nem politikus, az üzenet inkább az, hogy senki sem lehet közömbös a másik iránt.
Baricco univerzuma egyetlen hatalmas hullám, és e szerint viselkedik: elvarázsol a távlataival, megöl az erejével, elsüllyeszt és felemel. Ilyen a magyarul nemrég megjelent regénye, az Abel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – az élet határán lebegve így szólt az orvosokhoz Ozzy Osbourne. A rock legnagyobb túlélője a múlt héten halt meg utoljára, utolsó útjára ezrek kísérték. Vallásalapítóként még senki sem búcsúzott el úgy a híveitől, hogy az utolsó misét tanítványai és követői celebrálták.
Az örök austeri dilemma és a megsokszorozott írói lét különös adománya – a tavaly elhunyt író immár összes regénye olvasható magyarul.
A szó szerint szemet szúró Belvárosi galeri egyik tagja, a később ügyvéd Mezey András Golyó című naplója azokkal az évekkel foglalkozik, amikor a semmittevés szabálysértés és filozófia volt.
Az énekesnő a dalaival újra szerethetővé és inspirálóvá tette a városi folklórt.
A miniszterelnök aktuálisan félreértett olvasmánya, a magyar békeharcosok titkos társaságát megihlető Harcosok klubja című regény szerzője új könyvében egy ragadozó testvérpár mindenkit felfal és a megközelíthetetlen mélybe temet.
A kortárs film szinte korlátlan büdzsével játszó angol nagyágyúja, Guy Ritchie egyszerre két produkcióval is kényezteti a dinoszauruszok újbóli eljövetelére váró közönséget: kőkemény gengszterekkel és az örök fiatalság titkát kereső kalandorokkal.
Keith Jarrett koncertjei meditációs alámerülések, mint ő maga fogalmazott, mindig párbeszédben áll valami mással, mint amit éppen játszik. Egy német lány pedig ahelyett, hogy fogorvosnak tanult volna, a kínokat enyhítő más pályát választott: ha nem így dönt, nem születik meg minden idők legsikeresebb zongoraszóló-dzsesszalbuma. Ido Fluk Köln 75 című filmje ennek állít emléket.
Lars von Trier dán rendező filmklasszikusa, a Hullámtörés színpadi adaptációjában Isten teremtő akaratát és romboló erejét a boldogság és a vezeklés időtlen passiójátékaként mutatta be a Radnóti Miklós Színház.
A zene arra viszi a hallgatóját, amerre az előadó vezeti. Gerlóczy Zsigmond, az ifjú magyar zongorista bárhol jár is, zenei influencerek és a szabad rögtönzéseket kedvelő publikum szeretete kíséri.
A többszörös Oscar-díjas Robert De Niro közönségkedvenc és színészgenerációk példaképe. Most, hogy életművéért is kitüntették Cannes-ban, felidézzük a legismertebb filmjeit.
Végzetes Tell Vilmos-os játék, ivás, drog, egy férfi, aki soha nem fejezi be önanalízisét. A Queerben Craig sokat tesz azért, hogy másik oldalát is megmutassa.
A könyvírás receptjét kínálja – immár magyarul is – John Gillard marketingguru 50 sztárszerző segítségével.
Az elsőfilmes Drew Hancock szórakoztató víziója közel jár a Westworld vagy az Ex Machina világához.
Taffy Brodesser-Akner új regénye is egy lelépés története.
Marc Augé etnológus-antropológus szerint a biciklizés sokkal több az egészséges testmozgásnál, a bicikli egy praktikus közlekedési eszköznél.
Az Oscar-díjas lett Andrea Arnold filmje Kentnek abban a részében játszódik, ahol a mocskos matracokat kihajítják az ablakon.
A kasszasikereket formabontó, szeriőz filmekkel kedvére váltogató amerikai rendező legújabb thrillerjének címében szereplő fekete táskába azokat a titkokat gyömöszölték, amelyekről szigorúan tilos beszélni: a magánéleti fekete lyuk által elnyelt információkat.
Egy nő, aki szerette a nácikat, meg nem is – dokumentumfilm készült Leni Riefenstahl eddig ismeretlen archívumából. A német film nácikkal különös kapcsolatot ápoló nagyasszonya fénnyel és árnyékkal dolgozott, és különös tehetséggel mosta egybe a kettőt.