Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Eddig a külgazdasági és külügyminiszter öt helikopteres útjáról tudtunk, most kiderült, hogy volt még négy 2020 óta. Szijjártó Péter számításunk szerint az utóbbi években 12 millió forintot repülhetett így el.

Elárulta a külügy, hányszor ment helikopterrel dolgozni Szijjártó Péter

Összesen kilenc alkalommal utazott Szijjártó Péter az Országos Rendőr-főkapitányság flottájába tartozó helikopterrel 2020 óta

– derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság válaszaiból, amiket a január végén elküldött közérdekű adatigényléseinkre kaptunk. A minisztériumot azután kerestük meg, hogy Szijjártó január 29-én kiposztolta a Facebookra, hogy helikopterrel utazik Ungvárra. A posztjában felbukkanó helikoptert nem volt nehéz beazonosítani, az egyik képen szépen látható a gép lajstromjele: R900. Az R-es lajstrom Magyarországon pedig a rendőrség jele. A külügyminiszter nem repült át Ukrajnába a helikopterrel, azt Magyarországon hagyta, autóval ment át a határon, majd azzal is tért vissza, hogy aztán a helikopter reptesse haza Dunakeszire, ahol már „Abdullatif barátja”, vagyis a bahreini külügyminiszter várta otthonában.

A 2020 óta megtett kilenc helikopteres utazás közül a nyilvánosság csak ötről tudott, négyről csak most szerezhet tudomást, a szerkesztőségünk megküldött válaszból. Az utazásokról tudni lehetett, de azt nem, hogy Szijjártót ezekre is a rendőrségi helikopter vitte.