Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az EU legfrissebb felmérése is alátámasztja, hogy idehaza semmi jóra nem számíthatunk a tudományos kutatás, az oktatás és a tanulási szabadság területén. És ezt a mai fiatalok pontosan tudják, ezért mondja 57 százalékuk azt, hogy el akarja hagyni az országot – írja szerzőnk, aki közgazdász, parlamenti képviselő, a Párbeszéd-frakció tagja.
Az Európai Unió a napokban hozta nyilvánosságra a tagországokban megvalósuló tudományos szabadságára vonatkozó vizsgálat eredményeit (Academic Freedom Monitor 2023). A 2022-es évre vonatkozó vizsgálat magyarországi eredményei megdöbbentőek, bár egyáltalán nem váratlanok azok számára, akik egy kicsit is ismerik a hazai viszonyokat.
Az értékelés összefoglalására 0 és 1 közé eső mutatót konstruáltak a vizsgálat kivitelezői, az University of Oslo kutatói. Az érték minél közelebb esik 1-hez, annál inkább tekinthető az adott országban szabadnak a tudományos kutatás, az oktatói és tanulási szabadság.
Az alábbi ábrán jól látható nemcsak az, hogy Magyarország utolsó, hanem az is, hogy milyen óriási mértékű a leszakadásunk az uniós tagországoktól, ahol az átlag 0,88. De nemcsak azoktól, hanem az egész világtól is, mert a mi 0,34-es értékünkkel a világranglista legalján, a legalsó 20-30 százalékban helyezkedünk el. Persze van néhány afrikai ország, ahol a helyzet még a miénknél is rosszabb.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.