A két hete bemutatott, a premierig a kritikusok elől is rejtegetett, Most vagy soha! című magyar játékfilmet összesen 7,022 milliárd forintból gyártották az alkotói, akik a film értékesítéséhez, a forgalmazóval együtt 70 millió forint marketingtámogatást is kaptak – derül ki a Nemzeti Filmiroda és a Nemzeti Filmintézet nyilvántartásaiból. (Eddig mindenki 6,1 milliárd forintos támogatásról beszélt.)
Egymilliárddal többe került a Petőfi-film, mint amennyiről eddig szó volt
A HVG újraszámolta, mennyi az annyi, és kiderült, hogy mostanáig jóval kisebb számról beszéltek.

Magyar Péter programot hirdetett Szent István néven
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.