

1925. március 30-án hunyt el korának egyik legnagyobb szellemi kapacitású embere, aki polihisztori tudását arra használta, hogy az okkultizmus és a tudomány párosításával az első világháború utáni, depressziós, kétségbeesett világnak megmutassa az utat a tökéletes élet: iskola, kultúra, gazdaság, medicina, demokrácia, politika felé. Filozófus, író, természettudós, pedagógus, képzőművész, zenetudós, építész, koreográfus, ékszertervező, látnok és vallási vezető – ez mind ő volt.
Nevettünk a történeten, amikor Caligula a lovát nevezte ki konzulnak. Most úgy néz ki, minden elemző tévedett. Mi Donald Trump mesterterve, ami miatt válságba döntené a világot?
Az előrejelzések szerint egyértelmű, hogy a környezeti aggodalmak ellenére folytatják diadalútjukat a hobbi- vagy városi terepjárók. A vásárlók elsősorban a kis és közepes méretű kocsikat keresik. A konnektorból tölthető plugin hibridek is jól fogynak majd.
Sokan nem számolnak a vidéki otthonfelújítási programmal az érintett településeken, pedig szinte mindenki hallott róla. A megújítandó lakásbelsőtől természetességet és nyugalmat várnak, a zöldtermékek azonban az átlagnak még túl drágák.
Alekszandar Vucsics szerb államfő új miniszterelnök kinevezésével próbálja kifogni a szelet a diáktüntetők vitorlájából, míg a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik Moszkvába menekülhet az őt letöltendő börtönbüntetéssel sújtó szarajevói bírósági ítélet elől.
Orbán Viktor rengeteget köszönhet az izraeli miniszterelnöknek az elszigeteltségből való kitöréstől a Pegasus szoftverig. Netanjahut azonban ugyanazért támogatja, amiért a Balkán gyújtogatóit: nem országokkal, hanem azok – többnyire illiberális-autokrata – politikusaival ápol jó viszonyt. A szájkarate és Trump eljövetele ellenére Orbán külpolitikai húzásaival csak egyre jelentéktelenebbé válik.