Bejárta a magyar sajtót is az a hír, mi is megírtuk, amely szerint a belga külügyminiszter, Hadja Lahbib azt javasolta, vegyék el az uniós tagállamok Magyarország szavazati jogát az EU-s döntéshozatalban. Belgium az EU soros elnökségét adja, a külügyminiszter pedig az a politikus, aki napi szinten viszi és kommunikálja az elnökségi feladatokat.
Lahbib a Politicónak adott interjút, ebben foglalkozott azzal, hogy a tagállamoknak végre tovább kellene lépniük az uniós alapszerződések hetes cikkelye szerinti eljárásban, össze kéne szedniük a bátorságot, és a gyakorta megmutatkozó uniós bénultságot Magyarország szavazati jogának felfüggesztésével kellene orvosolni. Európai politikusok gyakorta mondanak ilyet, az utóbbi időkben egyre gyakrabban, azonban hivatalos elnökségi álláspontként – márpedig a belga külügyminiszter nem a magánvéleményét fogalmazta meg – még nem hallhattuk.
Négy olyan téma is volt az elmúlt időszakban, amelyek kapcsán a magyar kormány az európai szövetségesek szokásosnál is nagyobb ellenszenvét vívta ki: