„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Az utolsó helyre szorult Magyarország az uniós tagállamok között az egy főre jutó fogyasztás rangsorában – derül ki az Eurostat friss jelentéséből. De a versenyképesség szempontjából sem jobb a helyzet. HVG-Ténytár.
Ez az adat a vásárolt árucikkeken és szolgáltatásokon kívül a nonprofit szervezetek és az állam által nyújtott – például egészségügyi, oktatási – szolgáltatásokat is összegzi, mégpedig úgy, hogy az egyes valuták vásárlóerejében, illetve az árszintekben lévő különbségeket is figyelembe veszi. A tagállamok fogyasztását az uniós átlaghoz viszonyítja az Eurostat, Magyarország annak 70 százalékán állt tavaly. A mezőnyt Luxemburg vezeti, az ott élők fogyasztása 38 százalékkal haladja meg az uniós átlagot, a második-harmadik helyen Ausztria és Hollandia áll, egyaránt 17 százalékkal az átlag fölött.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.