Polt Péter legfőbb ügyész nemrég még feljelentésként értékelte Vadai Ágnes országgyűlési képviselő arra vonatkozó kérdését, hogy végeznek-e érdemi munkát az egykori OPNI-t megkapó Közép-európai Oktatási Alapítvány (KEOA) kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagjai, miután nemrég kiderült, hogy az alapítvány már százmilliókat költött el, miközben még nyoma sincs annak, hogy a közeljövőben megkezdődne az oktatás a volt pszichiátria helyére megálmodott fizetős elitiskolában.
Egy tavaly májusi dátummal feltöltött közbeszerzési hirdetmény azonban arról árulkodik, hogy már folynak a munkálatok: eszerint az egykori pszichiátriai intézet ingatlanát megkapó alapítvány cége, a Közép-európai Oktatási Zrt. (KEO Zrt.) 292 millió forintot fizet azért, hogy az OPNI főépülete ne legyen életveszélyes – ez értelemszerűen előfeltétele annak, hogy egyáltalán az állapotfelmérést el lehessen kezdeni.
Az állapota az időjárási behatások miatt folyamatosan romlott, és mára elérte a veszélyes állapotot. Ezért mindennemű munka végzése az épületben veszélyes, ennek az elhárítására szolgál a mostani feladat.”
– írja a hirdetmény az épülettel kapcsolatban. Továbbá a leírásból kiderül, hogy a munkálatok során “olyan biztonságos állapotba kell hozni az épületet, hogy abban feltárási és felmérési munkákat lehessen végezni a további tervezési feladatokhoz”, ehhez pedig az kell, hogy “az épület és közvetlen környezete ne legyen életveszélyes, az épületben és a közvetlen környezetét munkaterületként biztonságosan lehessen használni”.