Karácsony Gergelyre is ráéghet a vesztegetéssel gyanúsított óbudai polgármester ügye
18 millió forintot keresnek a vesztegetés elfogadásának gyanújával letartóztatott polgármesteren. Kiss László mindent tagad, de az ügy egyik gyanúsítottja részletesen vallott róla, körülötte pedig egy olyan cégháló képe kezd kirajzolódni, amelynek létéről nehéz elképzelni, hogy ne tudott volna.
„Az kétségtelen tény, hogy a polgármester úr egyik korábbi munkatársa a saját érdekei mentén egyezséget kötött az ügyészséggel. Nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés helyett csak 14 hónapot kell fogházban töltenie” – mondta Zamecsnik Péter aznap este, amikor Kiss László óbudai polgármestert letartóztatták. Arról egyelőre keveset tudni, hogy az ügyészséggel vádalkut kötő illetőnek pontosan milyen szerepe volt az ügyben, de egy arra rálátó forrásunk szerint „mindenben benne volt, de alig kap büntetést”.
A korrupciós ügy nyomozati iratai a kormányközeli Magyar Nemzethez szivárogtak ki, szerintük pedig az ügyben mintegy vádalkut kötő férfit nem a nyomozók varrták be, hanem maga fordult a hatóságokhoz 2021 telén. A feljelentő gyakorlatilag maga ellen tett feljelentést, de részletesen vallott az óbudai képviselő-testületi tagokról is. Az ügyészeknek azt mondta, Kiss László összejátszott az egyik kerületi vállalkozóval, mi több, együtt döntöttek a beruházásokról.
A letartóztatás ugyan a fellebbezések miatt egyelőre nem jogerős, egy azonban biztos: az ügyészség szerint Kiss László is aktív részese volt annak a korrupciós hálónak, amely az utóbbi években a III. kerületben tevékenykedett.
Az ügyészség a választási kampányban, márciusban szállt rá az óbudai önkormányzatra. Kiss László akkor arról írt, hogy „az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érinti”. Akkor ez igaz is volt. Néhány hónappal később viszont letartóztatták Czeglédy Gergőt, a kerület alpolgármesterét, az ügyészség szűkszavú közleményeiből, valamint Czeglédyt ismerők beszámolóiból elkezdett kirajzolódni, mi is történhetett Óbudán.