Elérkezett szeptember első hete, szülők százezrei nézegetik némi stresszel a listát, mindent beszereztek-e az iskolakezdésre vagy még kell valami, tanárok és diákok együtt próbálnak visszarázódni a hétköznapokba, nekem pedig újra eszembe jut, van-e olyan bátor igazgató, aki az évnyitón ugyanazt a beszédet mondta el, mint egy éve, és most röhög a markába, hogy úgysem figyelt senki. De miközben arról hallgathattak szép körmondatokat, hogy a gyerekek most belépnek az iskola kapuján, egy még izgalmasabb kérdésről próbáltam számokat gyűjteni: hogy mi is történik majd velük, amikor kilépnek onnan. Mennyire lesz jó nekik, mekkora eséllyel tudják megvalósítani a céljaikat?
A sok-sok oktatással foglalkozó statisztika közül a leginkább azok tanulságosak számomra, amelyek területi bontásban mutatják be, mi történik a magyar iskolákban. Közhely, de teljesen igaz, hogy mindig is irgalmatlan különbségek voltak az ország különböző részei között, ezek pedig 2010 óta csak még jobban felerősödtek.
Kezdjük például azzal: hányan tudnak úgy elballagni az általános iskolából, hogy gimnáziumban folytathatják? A KSH azt külön-külön kiszámolta, hogy lakosságarányosan hol hányan járnak általános iskolába és hányan gimnáziumba, én pedig most a két számsort egymás mellé raktam. Itt a két pötty közötti távolságot kell nézni: mivel általánosba járni muszáj, a kék pontot nagyjából csak a helyi gyerekszám befolyásolja, na de a pirosat, vagyis azt, hogy gimibe mennyien jutnak el közülük, már az oktatás minősége is.
Ott már jól látszik, hogy Budapest külön világ, ahol hiába viszonylag kevés a gyerek az össznépességhez képest, több, mint másfélszer annyian vannak lakosságarányosan a gimnazisták, mint a legjobban álló vidéki megyében (elsőre kicsit talán meglepő módon Hevesben). És az is, hogy van néhány hely, amely fájdalmasan kilóg lefelé a sorból, a mélypontján Nógráddal.
És ha azt nézzük, hogy hányan jutnak el érettségiig? Ezen a térképen a budapesti és Pest megyei szám kicsit félreviszi az ember szemét – ennek egy csúnya módszertani oka van: azokat, akik az agglomerációból Budapestre járnak át iskolába, a fővárosban érettségizetteknél, viszont a Pest megyében élők között számolják, így jön ki az, hogy Budapesten többen érettségiztek, mint ahány 18 éves itt él. Ha megpróbálunk ettől eltekinteni és úgy nézni az ábrára, akkor úgy látszik, mintha nyílegyenes vonalakkal szabdalták volna jól elkülöníthető sávokra az országot.
A sort csak a meglepően jól teljesítő Csongrád megye (ennyit jelent Szeged és talán Hódmezővásárhely) és a még észak-magyarországi viszonylatban is katasztrofálisan rossz számot hozó Nógrád töri meg. De nem lehet más tanulságot levonni: akkora különbségek vannak megye és megye között, hogy az, hogy
az ember épp az ország melyik pontjára született, nagyon durván meghatározza, milyen esélye lesz boldogulni az életben.
És érettségi vagy diploma után a munkába állásnál? Az Eurostat épp a napokban tett közzé egy összeurópai adatsort erről, és kicsit talán meglepő lehet a következtetés, de Magyarország egészen jól áll abban, hogy az iskolából kikerülve mekkora eséllyel tudnak elhelyezkedni az érettségizettek vagy frissdiplomások. Persze azt tudjuk, hogy nálunk a probléma nem az, hogy az ember ne találna munkát, hanem az, hogy nem a képzettségének megfelelő helyen van – de a semminél még ez is jobb.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.
