Ne bántsd az egyenlőtlenséget!

Balanszírozás előtt emeljük négyzetre azt az egyenlőtlenséget, hogy rendesen fájjon! Vegyük a világ felső 1 százalékát, az övék a világ vagyonának mintegy 40 százaléka. Ez nagyjából a valóság, durva egyenlőtlenség. Most írjunk a vagyonuk mögé egy nullát. Csak úgy, passzióból. Excel modellünkben ezzel elértük, hogy immár a világ vagyonának a 87 százaléka az övék. Azaz most már még durvább az egyenlőtlenség, még durvább címeken lehet szörnyülködni. De ezen kívül mi történt? Rosszabb hely lett a világ? Elnyomóbb? Felütötte fejét az éhezés? Vagy valami?

Szerencsére tudjuk a választ, mert az elmúlt 10-15 évben kisebb mértékben, de ilyesmit láttunk. 2009 után a jegybankok levitték a kamatokat nulla közelébe és (részben ezért) az összes befektetési eszköz ára felrobbant. A részvények, a kötvények, a festmények, a Stradivari hegedűk és a bitcoin ára mind sokszorozott. Azaz a gazdagok, akiknek sok befektetési eszközük volt, hirtelen még gazdagabbak lettek. És milyen hatással bírt ez a társadalom alsó felének mindennapi életére? Remélem nem meglepő, de közel semmilyennel*. 

Miért is hatott volna rájuk? Az, hogy Elon Musk részvényvagyona (azaz a Tesla részvény árfolyama) megszázszoródott, senki életét nem befolyásolja. Még az övét sem nagyon. Óriási excel vagyona, az lett, de a részvényeit nem adja el, neki a cég kell. És ha mégis? És megveszi az árából az összes Rembrandt-festményt, mert így már megteheti, az milyen hatással lesz a társadalom életére? Már mondtam. 

Elon meg fogja unni Rembrandtot, de kakaós csigát egyet sem fog többet venni. Annak az ára ebben a 10 évben (kis túlzással) konstans is maradt. A kakaós csiga akkor indult el a bitcoin után, amikor 2020 után a jegybankok mellett a kormányok is elkezdtek pénzt osztani. Mert ők a több pénzből több kakaós csigát vásárló alsó 50 százaléknak osztottak. 

Persze vannak hátrányai az egyenlőtlenségnek, de nem a probléma nagysága miatt lett ilyen központi kampánytéma mondjuk az amerikai választásokon a Demokrata párt esetén. Hanem azért, mert az „elvették a pénzedet” és az irigykedés kiváló politikai eszközök: jól lehet általa másokat hibáztatni, ellenük indulatokat szítani. Azaz szavazatot gyűjteni. Magyarországon az ilyesmi óriásplakáton megy.

Nehéz erről beszélni ebben a kommunikációs szembeszélben, de nézzük, mit lehet felhozni az egyenlőtlenség mentségére!

Meritokrácia egyenlő egyenlőtlenség

Valójában mindenki örül az egyenlőtlenségnek. Szeretném, pontosabban mindenki szeretné, ha az műtené a vakbelét, akiről élete során bebizonyosodott, hogy képes bonyolult intellektuális és finommotorikai kihívások kezelésére. Akiről pedig kiderült, hogy nem képes, attól fagylaltot szeretnénk vásárolni. Azt is szeretjük, ha a vakbelet műteni képes illető busásan meg van jutalmazva azért, mert kitanulta a testemet, meg a szikét. Mert jutalom nélkül esetleg ő is inkább fagylaltot árul. Az könnyebb.

Tehát a kezdő mondat pontosabban: valójában mindenki örül a meritokráciának. Csakhogy az nem lesz egyenlőtlenség nélkül. Az a kulcsa. Aki azt állítja, hogy minden ember egyenlő, az gondoljon bele, hogy ez egy meritokráciában csak akkor lenne igaz, ha minden ember MINDENBEN egyenlő. Ezt az evidenciát a hangos politikai kommunikáció elhomályosította. Ha mindenki egyenlő, akkor minden különbség csak szocializációból (mondjuk rosszabb iskola) fakad, amit ki kell és talán ki lehet javítani.

És addig kell javítani, amíg MINDEN szerepkörben – úgy is mint uránbányász és börtönlakó – egyenlő nem lesz a nők és férfiak aránya (ezen „egyenlőtlenségi törésvonal” mentén mindenki ismeri a demográfiai arányt, azért használom). Azaz az esélyegyenlőség (equality of opportunity) üdvös eszméje a kimenet egyenlősége (equality of outcome) horrorszcenárióba torkollt az ideológusoknál – hiszen, ha utóbbi nem valósult meg, akkor annak csak az előbbi hiánya lehet az oka.

Felesleg egyenlő egyenlőtlenség

Az egyenlőtlenség nem a kapitalizmus szülötte. Tártak fel sírokat, amelyből arra lehet következtetni, hogy időszámításunk előtt 4500 évvel már súlyos társadalmi és vagyoni különbségek voltak. A mezőgazdaság és a felesleg megjelenésével lett egyre elterjedtebb, hiszen a társadalom már nem fogyasztott el mindent, amit megtermelt, volt mit felhalmozni, vagyis volt miből gazdagodni. Munkamegosztás, specializáció, egyre komplexebb társadalmak, egyre jövedelmezőbb meritokrácia… egyenlőtlenség. 

Marx elképzelése az volt, hogy miután a rendkívül hatékony kapitalizmus eljutatta oda a világot, mint még soha; amikor már mindenki gazdagabb lehet, mint valaha, végre le lehet jönni a hatékonyság üldözéséről és ráállni az egyenlősdire. A termelőeszköz mindenkié, mindenki képességei szerint tesz be a közösbe és szükségei szerint vesz is ki belőle, így a gazdagoknak eltűnik a létjogosultságuk. 

Azt tudjuk, hogy a megvalósult (Marx nélküli) idővonalunkon józan ember nem szeretne a 100-150 évvel ezelőtti állapotokban élni, hiába volt az jobb, mint bármi azelőtt. Azt nem tudjuk, hogy ebben a 100-150 évben hova jutottunk volna Marx vezetésével – egyenlőtlenség, verseny és meritokrácia nélkül –, mert nem látunk két idővonalat párhuzamosan. De bele-bele azért pillanthatunk, volt Magyarországon is 40 év egyenlősdi. Vagy vessük össze az egyenlőtlenség csapdáját nagyrészt megúszó Észak-Koreát a másik Koreával. Vagy az NSZK-t az NDK-val. 

Persze nem azért olyan borzalmas hely a még kulturális piacon is elbukó Észak-Korea, mert lakói – elvileg – egyenlőek. Azok az okok, amik egy országot egyenlőtlenné tesznek, tehetik egyben nagyszerűvé is: ilyen a liberalizmus, a meritokrácia és a kapitalizmus. Bár nem minden esetben. A legegyenlőtlenebb országok Afrikában és Dél-Amerikában vannak, mégsem remek helyek. De teljes társadalomelemzésre nem vállalkozom, ezért használom a fent említett párhuzamokat, ahol az egyenlőtlenség visszaszorítása látványosan ártott. 

Nem az egyenlőtlenség a baj

Jó, de csak segítene, ha a gazdagoktól elszednénk a fölösleges pénzüket és odaadnánk a szegényeknek! Dehogy segítene. Segítene, ha az Elon Muskoktól elvennénk a cégeiket (neki például az a vagyona nagy része)? Az nem verné szét a társadalmat és a gazdaságot? Amikor a szocialista országok csinálták, szétverte. Egyenlőség lett, prosperitás és társadalmi béke… az nem. Nem (csak) pénz kérdése, hogy az alsóbb társadalmi rétegek le vannak-e szakadva. Én azt a mai napig nem tudtam megemészteni, hogy Magyarországon a 2022-es választások előtti pénzosztásnak mi lett az eredménye. Nem gyorsan befizetett angol tanfolyamok, hanem pár hónapig megugró kakaós csiga vásárlás. És persze infláció.

Egyszer fent, egyszer lent

HOLD Alapkezelő

Nem az egyenlőtlenség ellen kell tehát küzdeni. Hanem a szegénység ellen. Az a baj. De az nem baj, ha a gazdagok gyorsabban gazdagodnak, amíg a szegények is folyamatosan gazdagodnak. És azt hiszem, gazdagodnak. Lehet sajnálni a minimálbéren güriző amazonos alkalmazottat, de neki jó eséllyel elhízott gyerekei vannak otthon. Nem éhező. Marx korában ez biztos nem így volt. 

Thomas Piketty, az egyenlőtlenség elleni harc egyik zászlóvivője mondja, hogy a progresszív adózás, az oktatás és a szociális háló csökkentheti az egyenlőtlenséget. Igaz. De miért azt? Miért nem a szegénységet? Miért ment félre a fókusz? Miért fontos szemantikailag kifejezni, hogy közben a gazdagok is szegényedjenek? Erre már válaszoltam.

A fejlett országok között az Egyesült Államokban a legmagasabb az egyenlőtlenség. A fejlett országok között az egyik legtöbbet az Egyesült Államok költ oktatásra per tanuló (vásárlóerő paritáson, bármit is jelentsen ez!), még ha csak az alap- és középfokú oktatást nézzük, akkor is. Ebbe se fogok belemenni, de bennem felmerülnek kérdések. Biztos, hogy – szemben a magyarral, ahol biztos! – a több pénz hiányzik az amerikai oktatásból? Vagy mondjuk a szakértelem az oktatás szervezőiből? Vagy esetleg vannak dolgok, amin az oktatás nem segít? Amin magadnak kéne? És ha az „lehetetlen”, az nem azt jelenti, hogy a gazdagok a hibásak, hanem, hogy az egyenlőtlenség elkerülhetetlen?

Sereghajtás

HOLD Alapkezelő

Pareto jelentkezik

Az egyenlőtlenség annyira törvényszerű mindenben, amit ember csinál és a képességei nagy szerepet játszanak benne, hogy még szabály is van rá. A Pareto-eloszlás, a 80/20 szabály. A könyvek 20 százaléka felelős az olvasás 80 százalékáért. Zenelejátszás a Spotifyon, letöltés az Apple Storeból? Ugyanez. A Microsoft szerint, ha a hibák felső 20 százalékát kijavítják, az a rendszerösszeomlások 80 százalékát eltünteti. Az NHL játékosok kis százaléka lövi a gólok nagy százalékát.

A vállalkozások legtöbbje elbukik, néhányból Apple lesz, de a végeredmény szintén valami Pareto közeli élmény. Sőt, egy cégen belül is igaz, hogy az alkalmazottak kis százaléka szállítja a teljesítmény nagy százalékát. Nevük is van: a vitális kevesek. Hagyjuk őket dolgozni és jutalmazzuk meg őket! A kollegáik? A hasznos többiek. A bérezésük? Egyenlőtlen!

De ha nyitunk a természet felé, akkor állítólag egy farkasfalkára is igaz, hogy 20 százalék csinálja a vadászat 80 százalékát, egy erdőben pedig a fák kis része adja a biomassza nagy részét. Természet az is, hogy a szociális kapcsolatok nagy része kevés ember köré összpontosul, szexuális érintkezés included. Nevet nekik is adhatunk: a szerencsés kevesek! És, mellesleg, az itt felsoroltak vajon a kapitalizmus, vagy a gazdagok hibái?

Ahol Pikettyvel aggódom

Piketty azon mondatait nem kihívás propagandaként elvetni, ahol könnyen ki lehet cserélni az egyenlőtlenség szót szegénységre. Azonban a már említett lakásprobléma mellett (apropó, azért erre is vannak megoldások), van egy, ahol én is vele aggódom. 

A vagyoni koncentráció könnyen jelenthet hatalmi koncentrációt. 

Nagy vagyonnal könnyű a tömeg véleményét befolyásolni és így hatalmi monopóliumra szert tenni. Piketty szerint ez oligarchiához vezet. Szerintem is. Az én megoldás javaslatom? Oktatás addig, amíg csak nagyon keveseket lehet propagandával megvezetni. Szóljon az egyenlőtlenségről, szuverenitásról vagy bármiről. 

Nem pénz kérdése.