Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A Gánt melletti erdőben egy kis temető emlékeztet arra, hogy itt valaha település volt. Sírkeresztjeinek többségén ugyanaz a dátum szerepel: 1945. március 16. Ekkor lőtték le a szovjet katonák a Kápolnapusztán talált szinte összes férfit. A cikk a hazai eltűnt falvakról szóló sorozatunk első írása.
“A semmi esztétikáját fogom bemutatni” – filozofálgat a fotósunk, amikor mondom neki, hogy nem tudom, mit fog tudni fényképezni, itt legfeljebb néhány házfal maradékát fogjuk csak látni, amint benövik a cserjék, a fák.
Miközben haladunk a kis erdei úton – ami mellesleg az Országos Kéktúra vértesi szakaszának része – Gántról észak felé, Viszló Levente, a Vértesi Natúrpark igazgatója avat be az egykor volt település megrázó történetébe.
Mint mondja, a korábban Boldogasszonykápolnának hívott településen már a 15. században is laktak, először 1440-ben említik különböző oklevelekben, összeírásokban. „Volt egy pici temploma, kápolnája is, ennek a maradványait épp nemrég találtam meg feljebb az erdőben” – mondja a tájkutatóként és gyűjtőként is ismert szakember.
A török időkben, mint majdnem minden vértesi település, ez is elnéptelenedett, tehát egyszer már teljesen kihalt Kápolnapuszta. Később szlovákokat telepítettek be az üresen maradt házakba, majd Esterházy József idején svábokat. A két népcsoport, már csak vallási okokból sem tudott nyugodtan együtt élni (vannak források, amelyek a gánti pap áldásos tevékenységét is említik ezzel kapcsolatban), ebből pedig az lett, hogy a protestáns szlovákok elmentek Oroszlányba és máshová, Kápolnapusztán pedig maradtak a katolikus svábok.
Elég szegényes körülmények között – elsősorban az erőgazdaságból fenntartva magát – éldegélt a festői kis völgyben fekvő huszonegynéhány házban Kápolnapuszta lakossága (1930-ban 62 fő volt hivatalosan a település lélekszáma) egészen a huszadik század közepéig.
Egészen pontosan 1945. március 16-ig.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.