"A zene olyan, mint egy élőlény" – interjú Dresch Mihály dzsesszzenésszel

HVG: Nemrég az együttesével Szatmárnémetiben adtak koncertet. Többször nyilatkozott úgy, hogy szeret a határon túl játszani. Miért?

Dresch Mihály: Az erdélyi muzsika sokszínű, szinte faluról falura, régióról régióra megmutatja a különbségeket és az összefüggéseket, mind a mai napig gazdag zenei kultúra. Főleg a népi kultúrára gondolok.

HVG: Az erdélyi magyar népzene és népi kultúra színesebb, mint a magyarországi?

D. M. : Más. Hamvas Béla Az öt Géniusz földje című könyvében leírja, hogy a királyi Magyarország régióira milyen nagy kulturális központok hatottak. A Balaton környékén még mindig az Adria felől a Mediterráneum a domináns, Erdélyben már Bizánc hatása érezhető. De Erdély eleve más. Sokat járok Székelyföldre, és érezhető fizikailag is a vidék keményebb, szikárabb kisugárzása. Magyarország az Alfölddel sokkal puhább, mi is puhábbak vagyunk a székelyeknél.

HVG: Ez azt jelenti, hogy kényelmesebbek?

D. M. : Lágyabbak, kicsit talán megértőbbek. A székelyek konokabbak, élesebben fogalmaznak. Számomra fontos az ottani kultúra, kívánom nekik, hogy megmaradjanak. Nem féltem őket, mert ügyesek, jóravalóak, teszik a dolgukat, és szerintem nagyon jó érzés, ha elutazik az ember mondjuk Székelyudvarhelyre vagy Székelykeresztúrra, hogy mindenki magyarul beszél.

Dresch Mihály

Lakos Gábor

HVG: Létezik egységes magyar zenei nyelv?

D. M. : Igen, de két részre bontanám. Van a népzene, vagy a népi kultúrából jövő gondolkodásmód. És ott van Bartók Béla és Kodály Zoltán, akik a klasszikus zenébe integrálták a magyar népdalokat. Tudományos leírásokban is meghatározták, mitől magyar egy dallamsor, például a pentatónia. A régi generációk létrehoztak valamit, most meg kell nézni, mi mit teszünk ehhez hozzá, hogyan teremtjük meg a saját élő kultúránkat. És abban mennyi van a hagyományos magyar kultúrából, mennyi az angolszászból, az amerikaiból? Mert a hatvanas évektől ez nagy erővel áramlott be Európába és Magyarországra is, hiába volt kommunizmus. A hetvenes években már főleg progresszív rockzenéket hallgattam, és persze dzsesszt.

HVG: Hatott önre például a dzsesszrock?