A kegyelmi ügy óta is milliárdos ingatlanokat kap a kormánytól Balog Zoltán püspöksége
A kormány továbbra is partnerként tekint Balog Zoltánra és az általa vezetett egyházkerületre. Ezt jelzi, hogy a HVG információi szerint az exminiszter irányítása alatt álló református egyházkerület a kegyelmi ügy óta csaknem 6 milliárd forint értékben kapott ingatlanokat.
A volt egyházi ingatlanok után járó kárpótlások ugyan hivatalosan már 2012-ben lezárultak, de az Orbán-kormány továbbra is igen bőkezűen osztogatja az ingatlanokat az egyházaknak. A HVG információi szerint a felekezetek február vége óta újabb huszonnégy, különböző helyrajzi számon szereplő telek vagy épület tulajdonjogát kapták meg ingyenes állami vagyonjuttatásként.
Az átadott ingatlanok összértéke a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő adatsora szerint több mint 25,5 milliárd forint. Az egyik legértékesebb, 5,6 milliárd forintos darab ahhoz a Balog Zoltán vezette Dunamelléki Református Egyházkerülethez került, amelyik már januárban kapott a kormánytól egy értékes – a Parlament közelében, az Alkotmány utca 25. szám alatt álló, 1,4 milliárd forint értékű – ingatlant.
A folyamatot a kegyelmi botrány sem akasztotta meg. Egy júliusban aláírt szerződés értelmében felerészben az exminiszter által irányított szervezet kapta meg az egykori Rendőrtiszti Főiskola Farkasvölgyi úti komplexumát, amelynek kisebbik részén két bencés perjelség osztozik (a hozzájuk került tulajdon értéke 2,8-2,8 milliárd forint).
Azt már korábban tudni lehetett, hogy az egykori rendőrképzőt valamelyik felekezetnek adná a kormány azzal a céllal, hogy a helyén „olyan felsőoktatási keresztény diákotthon” jöjjön létre, „amely komplex szolgáltatásokat képes nyújtani a Budapesten tanuló hallgatóknak”. Azt nem tudni, hogy az új tulajdonosok is tartják-e magukat ehhez a szándékhoz: a reformátusok ezúttal csak annyit közöltek, hogy minden hozzájuk került ingatlant hitéleti célra, valamint az átvállalt közfeladataik ellátására használnak.