Egyre nagyobb az esélye, hogy Várhelyi Olivér ismét uniós biztos lesz, de előtte Orbán miatt megszorongatják
Úgy tűnik, Várhelyi Olivér ismét uniós biztos lesz, és a parlamenti szakbizottsági meghallgatást sikerrel veszi majd. Azonban nem elsőre és nem azonnal: minden bizonnyal pótvizsgára kényszerítik. A magyar jelölt helyzetét Orbán Viktor és saját elszólásai nehezítik.
Az új megbízatásnak az a legnagyobb korlátja, hogy jelentős részben olyan kérdésekkel kell majd foglalkoznia, ami tagállami hatáskör. Ha pedig közös európai politikákra tesz javaslatot majd Várhelyi, akkor lopakodó hatáskör-bővítéssel vádolhatják meg, ahogy ennek a veszélyére a magyar kormány rendszeresen felhívja a figyelmet. De itt még nem tartunk.
Az EUrologus parlamenti forrásai szerint Várhelyi Olivér az elmúlt öt évben nem tudott azon a képen javítani, hogy “Orbán embere”, sőt ez a vélemény ennyire erősen elődjéről, Navracsics Tiborról sem fogalmazódott meg.
Az egészségügyi szakbizottság működését ismerő forrásunk szerint a bizottság tagjai körében általános az a kép, hogy Várhelyi nem ért ehhez a területhez, ugyanakkor “nagyon készül”. Az biztos, hogy nagyon kemény meghallgatás elé néz a magyar jelölt, ami vonatkozik a szakmai és a politikai kérdésekre is.
Öt évvel ezelőtt Várhelyit – aki a jogi bizottság által összeférhetetlennek minősített Trócsányi László helyére ugrott be EU-hoz akkreditált nagykövetként – szakmai kérdésekben nem tudták megfogni, mivel nagyon jól ismerte a területét és az intézményi működést. Most azonban más a helyzet, az egészségügyi portfólión belül a gyógyszercsomag, a biotechnológia, az egészségügyi veszélyhelyzetekre való felkészülés és reagálás, illetve az állatjóléti intézkedések mind olyan területek, amelyekkel a szakbizottság tagjai jórészt hivatásszerűen foglalkoznak.
Másrészt biztos, hogy Várhelyit Orbánnal kapcsolatos kérdésekkel bombázzák majd. Öt évvel ezelőtt Várhelyitől azt akarták hallani, hogy elhatárolódik a magyar miniszterelnöktől, erre a magyar jelölt egy sablonválaszt adott.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.