Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
10 éve „borított fénybe” tucatnyi várost Tiborcz István Elios Zrt.-je. A lakók sok helyen sötétebbnek találták az utcákat a korszerűsítése után, ráadásul a politikai hátszéllel működő cég megbízásait az OLAF is rossz szemmel nézte. Egy évtized távlatából az általunk megkérdezett városok közül több is elégedettnek mutatkozik a projekttel, igaz, ehhez az is kellett, hogy időközben több településen szép csendben besűrítsék, illetve lecseréljék a gyengébben muzsikáló lámpákat.
A lámpacsere után sötétbe burkolózott Kecskeméten épp megemlékezést tartottak egy, a zebrán elgázolt 23 éves lány emlékére, amikor nem sokkal távolabb egy férfit hasonló módon elsodort egy autó. Ez nem sokkal az után történt, hogy a városban is a Tiborcz István tulajdonában lévő cég nyerte el a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázatot.
Az Elios épp egy évtizede, 2014-ben ért a pályája csúcsára: a társaság csak abban az esztendőben tucatnyi város – többek között Bicske, Kecskemét, Sopron vagy Szekszárd – pályázatán nyert, emellett a fővárosi Tüskecsarnok és az Orbán Viktor felcsúti rezidenciájának tőszomszédságában álló stadion világítástechnikai rendszerét is kiépíthette. Mindezt olyan előzmények után, hogy már az óbudai, Pók utcai lakótelepen megvillantott pilotprojektje sem nyerte el az ott élők tetszését. A lakók arra panaszkodtak, hogy a közvilágítás megújítása nyomán sötétebbek lettek az utcák, terek.
A rossz tapasztalatok sem akadályozták meg az akkoriban Lázár János vezette Hódmezővásárhely önkormányzatát, hogy az elsők között adjon munkát az Eliosnak. Ez azért volt különösen fontos, mert ez lett az a referenciamunka, amit felmutatva Tiborczék szinte az egész országot felszánthatták: lámpát cseréltek ott is, ahol erre nem is volt sürgető szükség, de a települések vezetői értettek az idők jeleiből.
Bár egy évtized távlatából visszatekintve – talán a kecskeméti tragédiát leszámítva – nem igazolódtak a korszerűsítés nyomán megszaporodó balesetektől tartók félelmei, ehhez az is kellett, hogy időközben több településen szép csendben besűrítsék, illetve lecseréljék a gyengébben muzsikáló lámpákat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.