Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Akár 50 kisebb épület is felhúzható a jelenlegi építési szabályzat alapján a főváros XII. kerületében fekvő Béla király úti kormányzati rezidencia területén, ahová már be se költözhetett Sulyok Tamás köztársasági elnök, mert a kormány jövőre magánbefektetőnek tervezi eladni.
Budapest XII. kerülete, annak is a kiemelt észak-hegyvidéki része ingatlanpiaci szempontból a szomszéd kerület rózsadombi részéhez hasonlóan mindig is a főváros legmagasabb presztízsű lakóövezete volt, és az ma is. Tele van a környék villákkal, valamint a Béla király út néhány száz méteres körzetében lakik Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János volt és Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök is.
Itt, a Béla király úton található a “közjogi skanzenként” is emlegetett állami lakópark, amely az elmúlt 60 évben a politikai elit zárt és őrzött rezidenciája volt. Régen az állampárt vezetői, majd a rendszerváltás után állam- és kormányfők, házelnökök laktak itt. Hamarosan azonban elit lakópark épülhet a területen, és már bárki lakhat majd a madárcsicsergős zöldövezetben, ahol egykor az ország legfontosabb méltóságai.
Pontosabban azok kiváltsága lesz ez, akik hajlandóak meg is fizetni ennek az árát. A Béla király úton még rossz állapotú lakást sem találni 1,2 milliós négyzetméterár alatt, a használt, átlagos ingatlanok négyzetméterára inkább a 2 milliót közelíti, az igazán kifogástalanoké pedig a 3 milliót, de hirdetnek luxus villalakást az utcában 4 milliós négyzetméteráron is.
Az új építésű ingatlan errefelé ritka, bár a Béla király úton, egy egykori állami területen, a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Central European Ingatlanalap által megvásárolt 18-20. szám alatti telkeken most Paár Attila, Magyarország 16. leggazdagabb emberének érdekeltsége, a WHB Group épít villaparkot. Itt mintegy 3 hektáron, több épületben 40 luxuslakás készül, a négyzetméterárak nem ismertek.
A Béla király út 28. szám alatti állami lakótelep javarészt beépítetlen: a villaépületek is csaknem elvesznek a hatalmas, többhektáros parkban. A magas kőfallal és szögesdróttal körbevett területen álló hat épület közül régóta már csak egyet használtak, a köztársasági elnök rezidenciájaként. Itt lakott Novák Katalin is, aki augusztusban – jóval a februári, kegyelembotrány miatti lemondása után – költözött ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.