A vezércikk szerint a következő néhány hét eldönti, fennmaradhat-e a független ukrán állam nagyjából az agresszió előtti határok között, kaphatnak-e lakói biztonsági garanciákat, vagy pedig Putyin netán elnyeri jutalmát a hódításért és csak felbátorodik.
A háború döntő pontjához közelít, a védők embert, területet és időt veszítenek. Hogy miként oldódik meg a viszály, annak igen messzire ható következményei lesznek a megtámadott országon kívül is. Azaz messze nem igaz, hogy csupán Európa problémájáról van szó. Az USA és a NATO hitele forog kockán. Mind a kettő azonnal Kijev segítségére sietett az agresszió láttán és azt ígérte, hogy addig folytatja a támogatást, amíg az szükséges.
Ha most nem tartják a szavukat, az azt jelenti, hogy egyikben sincs kitartás és az ígéretük csupán a következő választásig tart. Vajon miként értékelné a fejleményt az autoriter kínai elnök, akik azt fontolgatja, hogy katonai erővel rohanja le Tajvant?
Már érthető, miért rendeltek 3000 darab új, kínainak tűnő nyomkövetős okosórát a hatóságok, miközben ennek csak alig több mint a harmada van használatban raboknál és bűnügyi felügyelet alatt állóknál. Az eszköz pontossága mellett az is kérdés, van-e jogalap távol tartani azokat, akiket veszélyesnek ítéltek a védett személyekre nézve.
15–9-re nyertek a mieink.
