Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Magyarország végül elállt az Oroszország elleni szankciók kiterjesztésének blokkolásától, Szijjártó előadásában azért, mert megkapta az energiabiztonsági garanciákat, amiket követelt. Valójában semmi kézzelfoghatót nem kapott, így a külügyminiszter szavai leginkább arra szolgálnak, hogy megelőzzék az itthoni arcvesztést.
Nem sokáig tartott a magyar kormányfő keménykedése az EU-ban, gyorsan szétporladt az ellenállása a szankciók meghosszabbításával szemben – jelenti a Neue Zürcher Zeitung uniós tudósítója, Antonio Fumagalli.
Pedig Orbán egy hete még igencsak harciasnak mutatkozott. Arról regélt az X-en, hogy eljött a változás ideje, és véleményét vérfagyasztó zenével támasztotta alá. És mivel a döntést egyhangúlag kellett meghozni, volt is aduász a kezében. A kiutat a tegnapi külügyminiszteri értekezleten kellett megtalálni, mert a határidő a hónap végén lejár, és ha nem tudnak dűlőre jutni a 27-ek, akkor Putyin azonnal hozzájutott volna jó 200 milliárd eurónyi befagyasztott orosz állami követeléshez.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.