Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Attól tartanak, a magyar miniszterelnök itt is keresztbe fekszik majd.
Aggódnak az európai diplomaták, mert a két oroszbarát kormány ki tudja siklatni a mai brüsszeli egyeztetést, amelyen az Európai Tanács próbálja visszavenni a kezdeményezést Trumptól, és próbálja megmenteni Ukrajnát. Az EU persze már hozzá van szokva a válságokhoz, de ez most olyan, amely legyűrheti.
Bármelyik nap összeomolhat az 1945 után kialakított biztonsági szerkezet, amelynek az USA a pillére. A RUSI, a brit fegyveres erők elemző intézetének vezérigazgató-helyettese, Malcolm Chalmers azt tartaná a legrémségesebbnek, ha az Egyesült Államok már a közeljövőben Moszkva feltételeinek megfelelően állapodna meg a békéről, majd közölné Ukrajnával és Európával: eszik, nem eszik, nem kapnak mást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.