Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Donald Trump autokratikus állammá alakítja országát, és ebben olyan fejlemény segíti őt, amelyet az USA alapító atyái nem láttak előre – állítja Steven Levitsky harvardi professzor, a „Hogyan halnak meg a demokráciák” című, Daniel Ziblattal közösen írt bestseller társszerzője.
A Spiegelnek adott interjúban a harvardi professzor azt mondja, hogy Trump első két hónapja neki nem Orbán Viktort, a lengyel Jog és Igazságosság pártot, az indiai kormányfőt, Narendra Modit, Erdogan török és Hugo Chavez volt venezuelai elnököt idézi, mert az amerikai elnök túltesz rajtuk, még tekintélyelvűbb.
Saját embereivel tölti fel a kormányintézményeket, valamint a hadsereget. A legfőbb modellt a magyar kormányfő dolgozta ki, aki fegyvernek tekintette az államot és autokráciát hívott életre. A republikánusok eltanulták tőle, miként lehet közhivatalokat politikai és ideológiai célokra felhasználni.
De aligha számíthatnak olyan átütő sikerre, mint ő, mivel Amerikában sokkal nehezebb átírni az alkotmányt. Kétharmad kellene hozzá a Kongresszus mindkét házában. A szövetségi államoknak azután háromnegyeddel kellene törvénybe iktatniuk. Azon kívül a magyar ellenzék gyengébb volt, mint most a demokraták. Továbbá jó esély van arra, hogy Trump jövőre elveszti a többséget a Képviselőházban.
Levitsky ezzel együtt úgy gondolja, hogy Amerika éppen megszűnik demokrácia lenni: versengő tekintélyelvűség jut uralomra. Azaz formálisan fennmaradnak a demokratikus intézmények, ám kiüresednek. A hatalom megszállja az igazságszolgáltatást, a titkosszolgálatokat és a felügyeleti szerveket. Beveti azokat, hogy nyomás alá helyezze a politikai ellenfeleket, csökkentse azok esélyét a választáson.
Egyidejűleg próbálja engedelmességre kényszeríteni vagy kikapcsolni a kritikus hangokat a sajtóban, a tudományban és a civil szférában. Sokan már most kétszer is megfontolják, megszólaljanak-e nyilvánosan, mert nem szeretnék megütni a bokájukat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.