„Pápaképes” konzervatív, ügyes diplomata – Erdő Pétert Ferenc legesélyesebb utódjelöltjei közé sorolja a világsajtó

Igen sok világlap kockáztatja meg, hogy felsorolja, ki lehet az új pápa, de a legtöbb elismeri, hogy a névsor nem több találgatásnál. Hiszen például az argentin Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa annak idején legfeljebb csak a futottak még-kategóriában került szóba.

  • hvg360 hvg360
„Pápaképes” konzervatív, ügyes diplomata – Erdő Pétert Ferenc legesélyesebb utódjelöltjei közé sorolja a világsajtó

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek neve minden listán felbukkan, egyszer még az első helyen is, habár nem tudni, hogy a sorrendet mi alapján állították össze, leszámítva, amikor az abc szerint rendezték sorba a jelölteket.

Reuters azt írja, hogy ha netán a magyar katolikus egyház fejét választják meg Szent Péter trónjára, mindenképpen kompromisszumos jelöltnek számít. A konzervatív tábort képviseli, de hidakat épített az előd haladó világához. A neve már 12 éve is felmerült, mivel igen kiterjedt egyházi kapcsolatai vannak Európában és Afrikában.

Továbbá mert az új evangelizáció úttörőjének számít, tehát igyekszik megerősíteni a katolikus hitet a fejlett országokban, ami sok bíboros legfőbb törekvése. A teológiában a konzervatívok közé sorolják, mindig hangsúlyozni szokta Európa keresztény gyökereit. Ám egyúttal pragmatikusnak tekintik, soha nem ütközött nyíltan Ferenccel.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.