„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

9 perc

2025.05.29. 09:09

2025.05.29. 09:09

„A belga főváros – itt már sok tapasztalat van erre – felkészült…”, jelentette a Népszabadság 1985. május 28-án. „Brüsszel már rutinos rendezőnek számít…”, írta másnap a Népsport. Azt is megírták a Népszabadság idézett cikkében, hogy kétezer helyet tartanak fenn a biztonsági embereknek, hogy bárhol, a nézőtér bármely pontján közbelépjenek, ha szükséges. Ehhez képest mindent elrontottak, amit elronthattak. És 39 szurkoló meghalt. A legfiatalabb áldozat 11 éves volt.

A brüsszeli Heysel Stadiont 1930-ban építették. Akkor a kontinens legkorszerűbb stadionjai közé tartozott. Sokféle sportág versenyeit befogadta.

1958-ban, 1966-ban, 1974-ben itt játszották le a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőit. 1974-ben kétszer is, mert megismételt mérkőzésen nyerte el a kupát a Bayern München. 1983-ban és 1984-ben az UEFA Kupa döntőjének hazai meccsét játszotta le itt az Anderlecht. 1972-ben itt rendezték meg az Európa-bajnokság döntőjét. A magyar válogatott is játszott néhányszor ebben a stadionban. Éppen a tragédia előtt két héttel értek el itt 2:2-s döntetlent a belga válogatott ellen egy barátságos mérkőzésen.

Ez a létesítmény tehát jól be volt járatva. Azonban jól le is volt rohadva. A stadion számos helyen omladozott. Sokan tudták, hogy biztonsági szempontból már nem alkalmas egy zsúfolt nézőtér és balhés szurkolósereg előtt lejátszandó kupadöntő megrendezésére. A két csapat vezetői igyekeztek meggyőzni az UEFA-t, hogy keressenek másik helyszínt, de nem jártak sikerrel. Pedig többek között a két hatalmas spanyolországi stadion, a madridi Bernabeu és a barcelonai Nou Camp is rendelkezésre állt, és mindkettőbe sokkal többen fértek volna be.

Akkoriban az angol csapatok uralták Európát. Az előző nyolc BEK-döntőből hetet angol csapatok nyertek. Négyet a Liverpool, kettőt a Nottingham Forest, egyet az Aston Villa.

Az előző évi BEK-döntőt Rómában, az Olimpiai Stadionban vesztette el az AS Roma a Liverpoollal szemben büntetőpárbajban. A mérkőzés után a Roma fanatikusai rátámadtak a Liverpool szurkolóira. Sokakat megvertek, megkéseltek. Valószínűleg akkor is ez történt volna, ha a Roma győz, mert a stadionhoz érkező autókban már eleve ott voltak az ütő- és szúrószerszámok.

Ilyen előzmények után várták az angol szurkolók az olaszokkal való brüsszeli találkozást. Már az elsőnek érkezett ezer angoló szurkoló is összecsapott a rendőrökkel a városban.

A Liverpool volt az évtized kiemelkedően legsikeresebb európai csapata. A Juventus viszont megnyerte az előző évben a Kupagyőztesek Európa Kupáját, és a két kupagyőztes csatáját a Szuper Kupáért 1985 januárjában a Juventus nyerte 2:0-ra a Liverpool ellen. A Juventus világsztárok sorával állt fel. Ott játszott Európa legjobbnak tartott játékosa, az Év játékosa címet többszörösen elnyert Michel Platini. Mellette Boniek, Paolo Rossi, Tardelli, Scirea.

Óriási érdeklődés nyilvánult meg a mérkőzés iránt. A mérkőzés sajtófőnöke elmondta a Népszabadság tudósítójának, hogy 400 ezer jegyigénylés érkezett a belga és az európai szövetséghez.