Para-Kovács Imre: Van a tolvajlásnak egy íratlan szabálya, de Magyarországon másképp van

Eddig azt hittem, vannak feltételes reflexek, amelyek mindenkinél és mindenkor hasonlóan működnek, nem számít, hogy politikus vagy kelmefestő az illető: ha olyan dolgot művel éppen, aminek törvénytelen, esetleg erkölcstelen voltával tisztában van, akkor reagál a felkapcsolt reflektorra, és szünetelteti ezen tevékenységét a reá irányuló fényben, mivel tisztában van azzal, hogy például

lopni láthatatlanul a nagy magyar sötétségben mást jelent, mint ugyanezt az elfoglaltságot gyakorolni díszkivilágításban.

Egyszerűbben fogalmazva: aki nem teljesen hülye, az nem próbálja délután 3-kor kivésni a Sixtus-kápolnát, hogy hazavigye, mert számol a valószínűsíthető akadályokkal, az akadékoskodó ellenzőkkel, akik némileg indignálódva szegezik majd neki a kérdést, hogy mégis mi a szájba lökött naplementés pitvart akar csinálni azzal a színezett faldarabbal?! Mert van a tolvajlásnak egy íratlan szabálya, miszerint lopva történik, hogy ne lássák az illetéktelenek, mert amit nem látunk, az nem fáj (ez alól kivételt képez a tarkólövés, amit nem látunk ugyan, de a vonatkozó hiteles beszámolók alapján igenis fáj).

Érthető okokból a kormány az ez irányú tevékenységének hatását azzal próbálta ellensúlyozni, hogy megszüntette a szegénységet mint statisztikai kategóriát, abból kiindulva, hogy ha a polgár nem tudja hivatalosan igazolni, hogy a templom egere apróbb kölcsönökkel segíti őt éhhalál ellen, esetleg nem fog irigykedni a tehetséges Mészáros Lőrincre, aki a saját, isten, a szerencse és Orbán Viktor lábán állva sikeresen küzdött meg az éhhalál lehetőségével, sőt, ha hinni lehet a híreknek, még ezen túlmenően is biztosította magát a nélkülözés ellenében.