Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek

Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot. Meglehet, egy Orbán-nyilatkozat is segítheti az önkormányzatot. A lapunk által megkérdezett ügyvéd szerint azonban nem egyértelmű a jogi helyzet. A rendőrség máris világossá tette a HVG-nek: nem kerülhető meg a szokásos bejelentési eljárás.

Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek

Gyakorlatilag azóta gondolkodnak alternatív megoldáson a Budapest Pride szervezői, hogy Orbán Viktor idei évértékelőjén megüzente nekik, „ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével”. Alig három héttel később a parlament el is fogadta a gyülekezési törvény módosítását, melynek értelmében csak olyan gyűlést lehet megtartani, „amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára”, majd következett az ezt lehetővé tevő Alaptörvény-módosítás. Utóbbi véste ugyanis gránitba azt, hogy a gyermekek fent említett joga az élethez való jog kivételével, minden más alapvető jogot megelőz, ideértve a szabad gyülekezéshez való jogot.

Nem orosz import, saját hergelés – ezért verik át vészes gyorsasággal a parlamenten a Stop Pride nevű jogi fércművet

Meleg vagy? Ne örülj a boldogságodnak, pláne ne állj ki a jogaid mellett! Heteróként se örülj annak, hogy más boldog, jogérvényesítésében ne támogasd! Ez tilos, és ha mégis megteszed, nem tudsz elbújni, azonosítunk, és több százezer forintra bírságolunk!

Mindennek végrehajtása a gyülekezési hatóság, vagyis a rendőrség feladatává vált, mert a nyilvános gyűléseket a szervezők minden esetben kötelesek bejelenteni. Igaz, ez jogilag nem engedélykérést jelent, a gyakorlatban viszont a rendőrségnek lehetősége van megtiltani egy gyűlés megtartását – ahogyan azt meg is tette az elmúlt hetekben a mini-Pride-ok bejelentésekor.

Míg Gulyás Gergely zárt térbe, Tuzson Bence igazságügyi miniszter pedig a Kincsem Parkba terelte volna az LMBTQ-közösség tagjait és támogatóikat, Karácsony Gergely a kezdetektől fogva határozottan állította, hogy Pride lesz, ugyanolyan formában, ahogyan azt az elmúlt 30 évben megszokhattuk. Úgy tűnik, igaza is lett, hétfőn a Budapest Pride szóvivőjével közösen jelentette be, hogy június 28-án rendezik meg a Budapesti Büszkeség Menetét. „És mivel nagyon sokan figyelnek ránk a világban, nagyon sokan érkeznek majd Budapestre – európai parlamenti képviselők, európai fővárosok polgármesterei –, kell, hogy angol neve is legyen: ez a Budapest Pride” – tette hozzá Karácsony.

Pride bejelentés 📢

A szabadságot és a szerelmet nem lehet betiltani. Június 28-án fővárosi önkormányzati rendezvényt tartunk, ez a Budapest Büszkeség. Közlemény: A szabadságot nem lehet betiltani Budapest Büszkeség fővárosi önkormányzati rendezvény Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat – a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben – megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt.

A főpolgármester bejelentése szerint az idei felvonulás a fővárosi önkormányzat rendezvénye lesz, amelyhez „nem kell semmilyen hatósági engedély”. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, Hrubi Zitát a Budapest Pride szóvivőjét kérdeztük, aki elmondta, ebben az esetben az önkormányzat adja ki az engedélyt egy adott közterület használatára.

Igaz, a fővárosnak ettől még be kell jelentenie a rendőrségen a rendezvényt, de csak azért, hogy a közúthasználattal kapcsolatos információkat közölje, a rendőrségnek viszont Hrubi szerint nincs lehetősége tiltó határozatot hozni ebben az esetben.