A SzívHang Társulat 2016-ban indult útjára színházi szakemberek, társadalomkutatók és szomolyai civil nők közös együttműködésében. Első közös előadásuk, az Éljen soká Regina! a nők egészségügyben szerzett tapasztalatait dolgozta fel. A darabot 2017-ben mutatták be, és játszották Szomolyán kívül a Trafóban és az ország számos pontján, valamint Drezdában.
A társulathoz a kezdeti évek után a helyi közösségből csatlakoztak új tagok, emellett Budapestről is érkeztek egészségügyi dolgozók, nőjogi és szülésjogi aktivisták, akikkel közösen már második, Megeshetne másképp! című előadásukat is bemutatták.
A művészet- és szocioterápiás módszerekkel dolgozó kollektíva két kiállítása is látható júniusban Budapesten, amelyben a közösség elmúlt kilenc évének alkotófolyamataiba, valamint a szomolyai kamasz lányok mindennapjaiba engednek betekintést.
A Mindennek ellenére?! közös főcímű kiállítások személyes tapasztalatokon keresztül, őszintén és bátorsággal beszélnek a roma női lét árnyoldalairól, a mindennapokban őket érő előítéletekről.
A Klauzál6 Projekt Galériában látható Mindennek ellenére?! – a helytállásról című kiállítás elsősorban a SzívHang Társulat két színházi előadása köré szerveződik, amelyek nemcsak azt mutatják meg, hogy mit jelent kiszolgáltatottnak lenni az egészségügyi ellátórendszerben, kiváltképp a szülészeten, hanem azt is, hogy
roma nőként hány pluszharcot kell még megvívniuk a társadalmi megosztottság miatt.
A tárlaton az előadásokból, a Covid alatt tartott workshopokból, valamint az előadások utáni feldolgozást segítő találkozásokból készült videóanyagokat láthatunk, amiket Csoszó Gabriella fotói kísérnek. A kiállítás az előadások hátterében formálódó közösséget, a siker alappillérének számító emberi kapcsolatokat – bizalmat, szeretetet, megtartó erőt, odafigyelést – teszi a közönség számára is láthatóvá.
A társulat második, a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Házban rendezett kiállítása a szomolyai tinédzser lányok számára nyújt olyan biztonságos teret, amelyben saját maguk mesélhetik el fotókon és írásban kamaszkoruk fontos eseményeit, és mutathatják be mindennapjaikat. A Mindennek ellenére?! – barátnők a kamaszkor, az emberi kapcsolatok és barátságok hol nehéz, hol a legnagyobb energiát és megértést adó szövevényes rendszerének térképét rajzolja fel.
- SzívHangok Sajátszínház, Klauzál6 Projekt Galéria, június 27-éig;
- Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház (Napház), június 30-áig.
Nyitókép: Csoszó Gabriella – Mindennek ellenére együtt
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!