Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Egy feltört postaládával kezdődött annak a budapesti nőnek a kálváriája, akinek a több száz millió forintot érő földjét a tudta nélkül írták át valaki másnak a nevére.
Anikó – akit kérésére álnéven említünk – a Budapest belvárosában található lakásában éli nyugdíjas éveit, korábban pedig nem volt semmilyen negatív tapasztalata a társasház biztonságával kapcsolatban. Tavaly júliusban viszont észrevette, hogy a postaládáját valaki felnyitotta, ezért átirányította az oda érkező küldeményeket a postára.
Utóbb kiderült: valószínűleg ezzel kerülte el, hogy végérvényesen ellopják tőle a Budapest XII. kerületében található telkét.
A csalók módszere igen egyszerű volt: megbíztak egy hasonló korú idegen nőt, aki hamis papírokkal eljátszotta, hogy övé a XII. kerületi ingatlan, majd egy ügyvéd jelenlétében elajándékozta a telket egy férfinek (nyitóképünk illusztráció, azon nem a szóban forgó telek látható!). Az új tulajdonos nyolc napon belül adásvételi szerződéssel továbbadta az ingatlant egy másik férfinek, a földhivatal pedig gyorsan átvezette mindkét változtatást a tulajdoni lapon.
Itt jön képbe ismét a postaláda: a tulajdoni lap új bejegyzéseiről ugyanis levélben kell tájékoztatni a tulajdonost, ezért a csalók számára kulcsfontosságú volt, hogy megszerezzék ezt az értesítést. Ha ugyanis el tudják lopni a papírokat, akkor Anikó egyáltalán nem szerez tudomást az ügyletről.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.