„Ezt a munkát nekünk nemzeti hatáskörben kell elvégeznünk, mert az Európai Unió ebben a versenyben nem ér semmit” – mondta Orbán Viktor Tusványoson a mesterségesintelligencia-fejlesztések szükségességéről. A miniszterelnök szerint „ebbe a versenybe önállóan kell bekapcsolódni, regionális meghatározó szereplővé kell válni, és együtt érdemes működni a térség többi országával”.
Még borúsabb képet festett egy panelbeszélgetésen György László gazdasági stratégiákért felelős kormánybiztos az Index tudósítása alapján. Szerinte az MI-fejlesztés „nemzetbiztonsági és gazdaságstratégiai kérdés”. A veszélyekre egy példát mondott: „egy nagy nyelvi modell létrehozásához három dologra van szükség – adatokra, számítási kapacitásra és algoritmusra. Ha ezek a nemzet határain kívül vannak, akkor két nagy veszély fenyeget bennünket. Az egyik veszély, hogy
bármikor lekapcsolhatnak minket erről a rendszerről, a másik pedig, hogy bármikor manipulálhatnak bennünket.
A fentiek alapján nem egészen világos, hogy mi a magyar kormány célkitűzése: szuverén MI-hatalom legyen, ahol minden szükséges képesség és erőforrás házon belül – országhatáron belül – rendelkezésre áll, vagy pedig amolyan MI-fejlesztési centrum. Az első célkitűzés elérhetetlen, a második talán elérhető, legalábbis részben.