Ki volt a tűzijáték közben árulónak nevezett uralkodó, akiről szeretnék, hogy Magyar Péter jusson eszünkbe?
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
Az augusztus 20-i tűzijátékot kísérő narrációba idén némi aktuálpolitikát is bele lehetett hallani. Eszerint egy dölyfös és felfuvalkodott Péter jött I. István után, akinek tanácsait idegenek súgták és sok szenvedést okozott. Nézzük, ki is volt az igazi Orseolo Péter.
Az egyik szegmensben az Istvánt a trónon követő Orseolo Péter volt a téma.
Orseolo Péter a velencei dózse Orseolo Ottónak és I. István királyunk húgának (a neve nem maradt fent) a fia. Ő azután került Magyarországra, hogy az apját elűzték Velencéből, de míg Ottó Bizáncba menekült, valamiért Péter és a lánytestvére, Frowila hozzánk érkezett. István nagyon megbecsülte, közel engedte magához a források szerint, olyannyira megbízott benne, hogy a seregének vezérévé is megtette az 1010 környékén született fiatalt. Ez már akkor szemet szúrt a magyar előkelőknek, mert idegennek tartották a Velencében felnőtt Pétert.
Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.