A tárlat Perneczky Géza közelmúltban (is) készült alkotásai, illetve az ageizmus, az időskor témája köré szerveződik. A Perneczky-anyag egyes részei meglepőek, a múzeum értékes nemzetközi anyagából mellé-hozzá válogatott grafikák pedig amellett, hogy csodálatosak, alapjában működnek az ageizmus hívószóra is. A kissé talán széttartó merítésre érdemes időt szánni – abból a rövidülőből, ami némelyikünknek maradt –, mert a látvány mellett a kirajzolódó gondolatok is érdekesek. Öregszik Európa, benne személyesen is egyre többen egyre közelebb kerülnek az idős kor örömeihez és bajaihoz, nem lehet azt mondani tehát, hogy időszerűtlen a téma. De mit is látni a Szépművészeti sokösszetevős merítésében?
„Perneczky Géza a Múzeumnak ajándékozott egy ‘strandos’ akvarell sorozatot, amelyet még a kétezres évek elején, hetvenéves kora körül készített. Örömjátékként festhette ezeket az impresszionisztikus, vidám, keszthelyi ihletésű strandjeleneteket. Elég meglepő ez ahhoz az alkotói gyakorlathoz képest, amely Perneczky Gézát korábban jellemezte, sőt az egész életműhöz képest is” – mondja Bodor Kata, majd így folytatja: „Ennek az akvarellsorozatnak az értelmezéséhez sokat hozzátesz az, ha tudjuk, hogy Perneczky Géza, aki még 1970-ben emigrált Németországba, a mail art művészet (postaművészet, küldeményművészet) nemzetközileg jegyzett alakja. Alkotói életművének konceptuális része igen jelentős, de művészetteoretikusként is fantasztikus írásai születtek. Jogos a kérdés: egy ilyen életmű után miért fest valaki ecsettel, papírra strandolókat, hol van a korábbi konceptuális énje ebben a sorozatban? De ha közelebbről megnézzük az akvarelleket, láthatjuk, hogyan reagál saját művészi múltjára, átemelve egy-egy koncept art elemet ezekre a rajzlapokra.”
Perneczky Géza: On the Beach (A parton), 2001
Szépművészeti Múzeum
Valóban, a színes figurák mögött-mellett, a fehér lapokon mintegy koncept art fricskaként ott kanyarog egy-egy gumipecsét-nyomokból összeálló füzér. Erre a célra Perneczky többek között a „soft geometry” feliratú pecsétet használta, ugyanazt, ami a '70-es évekbeli művein egyfajta aláírásként szolgált. Maga a pecsét, több más konceptualista és mail art Perneczky-mű társaságában, ott van a terem közepén több sorban elhelyezkedő tárlók egyikében.
„Ebben a hat tárlóban állítottuk ki Perneczky klasszikus mail art műveit” – mondja Bodor Kata. „A mail art lényege, lelke a '70-es, '80-as években az volt, hogy küldhető legyen, ezért a postával való kompatibilitásra is figyeltek. Ez valójában egy kapcsolatművészeti forma volt: az alkotók szignózva küldözgették egymásnak speciálisan e célra készült műveiket. Voltak, akik – mint Perneczky is – borítékot, bélyegeket, illetve kis mappát is készítettek a küldeményeikhez, ez itt a tárlóban pl. tízszer húsz centiméteres lehet, épp postázható méret.”
Perneczky Géza: On the Beach (A parton), 2002
Szépművészeti Múzeum
Megállunk a terem egyik rövidebb falánál, Perneczky legjobban ismert konceptuális műveinek egyike, a Művészet-buborékok fotósorozat előtt. „Ő is ezeket, az 1972-ben készült konceptuális alkotásokat tartja főműveinek” – teszi hozzá Bodor Kata. „A fotográfián az látható, hogy a művész által fújt buborékokon az „art” szó tükröződik. Azt hiszem, a jelentés nem is nagyon szorulna magyarázatra: a „művészet” szó, mint valami efemer, megfoghatatlan jelenik itt meg költői megfogalmazásban. Egyébként a New York-i Museum of Modern Artba is került ebből egy példány.”
A korai fotók közül látható a '72-es Tükrök című is, amelyen Perneczky Géza a kezében tartott és az arca két oldalához emelt két tükörrel mintegy megsokszorozva ül szegy széken. „Azt, hogy ez az ábrázolás a művész identitásának része lett, jelzi, hogy a kiállításhoz készült katalógusban olvasható és most készült interjújához olyan friss portrét javasolt magáról, ami hasonló pózban ábrázolja őt, mint ez a ‘72-ben készült tükrös kép. Debre Krisztina fotós segítségével el is készült a 2025-ös verzió” – meséli a kurátor.
A kiállítás másik fontos szervező eleme az időskorra való reflektálás, annak a témának a körüljárása, hogy művészként mi mindent hozhat valaki számára ez az az életszakasz. Ehhez a múzeum értékes grafikai anyagából tettek ki egy speciális válogatást a kurátorok a terem szekrénysort tartalmazó oldalára.
Mellékszál, de érdekes: a múzeum hatalmas grafikai gyűjteménye –100 ezer grafika és körülbelül 8 ezer rajz – lényegében ebben a teremben, és ezekben a szekrényekben raktározódik. A Toroczkai-Wigand Ede tervezte szekrénysor bemutatóként is tud működni, mert minden fachnak kinyitható ablaka van, melyek levehető hátlapja elé be lehet helyezni egy-egy művet. Ezúttal is így történt.
A kiállítás koncepciójának ezen részéről beszélve, Bodor Kata megjegyzi: „Jellemző, hogy amikor a 19. századi művészettörténetírás hagyománya szerint korszakoljuk az életműveket fiatalkori, érettkori illetve időskori alkotói periódusokra, akkor az utolsóra sokszor hanyatlásként, önismétlésként hivatkozunk. Ez sokszor igaz is, de számtalan kivétel van. Ezért megnéztük, hogy itt a házban vannak-e olyan műveink, amelyek a Perneczky-vonalat erősítik, vagyis azt, hogy egy alkotó, életének utolsó szakaszában megújul, egész másba fog, esetleg experimentális művésszé válik. Perneczky Géza is beszél arról az interjúban, hogy ezeknek az akvarelleknek a születésekor már nem érzett semmiféle olyan kötelező közlendőt, ami néha nyomásként nehezedik egy művészre.”
A Rövidülő idő című kiállítás ezen része 19. században született klasszikus művekkel indul, és a kortársakig jut el. Az egymás mellett sorjázó remekműveket három alcím különíti kisebb alfejezetekre. Az első ilyen az Ars Longa Vita Brevis (hosszú művészet rövid élet) címet kapta, utalva az itt látható művek alkotóinak (pl. Egon Schiele, Van Gogh, vagy Toulouse-Lautrec) rövid életére, a túl korán érkező utolsó életszakaszra. A második alfejezet elején egy Goya idézet olvasható: „Még mindig tanulok”. Úgy tűnik, a koncepció szerint az itt látható grafikák alkotóit (Goya, Manet, Picasso, Miro, Gerhard Richter, Knox Martin és Reigl Judit) az köti lazán össze, hogy hosszú életük utolsó időszakában korábban nem érintett témákhoz, stílushoz vagy technikához nyúltak. Az utolsó, harmadik alfejezetet egyKacusika Hokuszai idézet vezeti be: „100 évesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumára”, és ide a kurátorok idős korban kifejezetten kísérletezővé vált nagyságoktól – pl. Camille Corot-tól, Rodintől vagy Whistlertől válogattak grafikákat.
Egon Schiele: Ülő nő, 1911
Szépművészeti Múzeum
Aki a teremben idáig elsétált, az a Perneczkynek dedikált kiállításrész azon szakaszához fordulhat át, ahol egy asztalon az idős alkotó által telerajzolt-teleírt vázlatfüzetekből látni párat, melyekből kettőt a Múzeum replikaként is elkészíttetett, így kézbe foghatóak. „Géza minden nap füzetekbe rajzol, folyamatosan, naplószerűen. Érdemes végiglapozgatni; olykor konceptuális, olykor impresszionista; gondolatait és környezetét rajzolja meg, az idősek problémáit, a látványt az ablakából…” – meséli a kurátor.
Az október végéig nyitva tartó kiállításhoz programok is társulnak az időskorra fókuszáló kerekasztal-beszélgetésekkel, zeneszerzők időskori műveiből összeállított koncerttel.
Carpe diem!
