Akkora banzáj volt Pekingben, hogy Szijjártó és Fico csak sereghajtóknak fértek fel a közös, vonulós fotóra
Donald Trump sem tűnt boldognak a kínai győzelmi parádé láttán.
A Csehovnak tulajdonított, közhelyesre koptatott idézettel zárta a múlt héten történtek elemzését a londoni Financial Times napilap külpolitikai szakértője, Gideon Rachman, mondván, ha egy színdarab első felvonásában feltűnik a falon egy puska, az előbb-utóbb el fog sülni. A puska jelen esetben mindaz, amit a kínai néphadsereg a katonai parádén büszkén élőerőben és modern fegyverzetben felmutatott, és azok sem voltak éppen statiszták, akik a pekingi díszszemlén a Tienanmen téren emelt emelvényen ültek, illetve két nappal korábban a fővárossal már szinte egybenőtt Tiencsinben tartott csúcstalálkozón tiszteletüket tették.
A kifejezés nem véletlen, hiszen Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő hatalma teljében fogadhatta a Peking kegyét, jóindulatát, szövetségét keresőket. Az alkalmat előbb a Sanghaji Együttműködés Szervezetének (SESZ) sorban huszonötödik, egyben eddigi legnagyobb csúcstalálkozója jelentette. Aztán jött a Japán fölött a második világháborúban aratott győzelem 80. évfordulójára szervezett látványos pekingi parádé.
Mindkét esemény azt mutatta, hogy beérett, amit a 2012-ben a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává, majd az ország elnökévé választott Hszi eltervezett.
Kína bejelentkezett az USA-t kihívó nagyhatalomnak, s immár szövetségesei is vannak.
Velük a hidegháború utáni egypólusú világrendszert lassanként felváltó multipoláris berendezkedésben minden tekintetben a Nyugat és a liberális demokrácia alternatíváját kínálja. És nem is sikertelenül.
