James Stavridis úgy látja, hogy mivel az amerikai biztonsági garanciákban már nem lehet megbízni, az európai államoknak alighanem vissza kell állítaniuk a hadkötelezettséget, illetve profi önkéntes fegyveres erőt kell létrehozniuk. A tengernagy, aki végigjárta a ranglétrát, szolgált a legnagyobb USA-hadihajó, az Enterprise parancsnokaként, majd Donald Rumsfeld védelmi miniszter tanácsadójaként, a Rolf Dobellinek, a Die Weltnek külső szerzőjének adott interjúban egyértelműnek mondta, hogy Putyin meg akarja hódítani egész Ukrajnát.
Merthogy az a földrész éléskamrája, rengeteg a szénhidrogénje, jelentős szakasz tartozik hozzá a Fekete-tenger partvidékéből és 40 millió lakost tud felmutatni. Ha Moszkva megszerezte az országot, akkor Moldovára, Grúziára, Örményországra és Azerbajdzsánra feni a fogát. Majd következik a Baltikum, mert az is a Szovjetunióhoz tartozott.