A lábujjszopogatást még elnézték neki, de az, hogy Epsteinhez dörgölőzött, már menthetetlen

András herceggel együtt bukott a volt felesége, Sarah Ferguson is, aki eddig minden botrányt túlélt, de most rá kell jönnie: nem volt jó ötlet Jeffrey Epsteinnel összegabalyodni. A néhai Fülöp herceg annyira megvetette, hogy egy légtérben sem volt hajlandó tartózkodni vele, de csak most jutottunk el oda, hogy Károly az öccsével együtt kiiktassa a királyi családból a volt feleséget is. A botrányok áradatát azonban még a király sem tudja feltartóztatni.  

La Fontaine egész biztosan tanulságos fabulát kerítene a yorki hercegi pár – pontosabban most már volt hercegi, és volt pár – tündökléséből és bukásából, és nem véletlen, hogy a filmes alkotók is tunkoltak a sztorijukban. Ha azt vesszük, hogy a brit királyi család egyfajta élő történelemkönyvként példázza, hogy a monarchia 1200 éves intézménye hogyan képes a túlélésre, akkor András herceg és Sarah Ferguson ahhoz a következtetéshez járul hozzá, hogy a túlélés érdekében muszáj lemetszeni az elkorhadt ágakat a családfán. Hogy ez mennyire jövőbe tekintő döntés, azt jól jelzi, hogy András herceg kiiktatásáról a döntést a brit sajtó információi szerint nem is a király, hanem a trónörököse hozta meg. 

András herceg múlt pénteken jelentette be, hogy a továbbiakban nem használja királyi címeit és kitüntetéseit. A lépést saját döntéseként keretezték, de sokkal inkább volt nagyvonalú gesztus a király részéről az öccse felé, aki így a nyilvánosság előtt a büszkeségének az utolsó cseppjét még megőrizhette, egyébként pedig azzal szembesítették, hogy nincs más választása. 

András herceg megaláztatása most lett teljes

A király öccse imádta a címeivel járó nagyzolást, de a Buckingham-palotánál most betelt a pohár. Igaz, a botrányai már rég előre vetítették a mostani döntést. Harry herceg is kezdhet aggódni.

Az Andráshoz köthető botrányok folyamatos felszínre kerülése miatt úgy tűnik, Károlynak sem volt más választása. A népszerűségi listák legvégén kullogó öccse már így is sok fejfájást okozott neki és sokat ártott a monarchiának, a herceg életrajzírója, Andrew Lownie szerint pedig még további csontvázak eshetnek ki a York-szekrényből. A döntés régóta esedékes volt, és mostanra már nem lehetett tovább várni vele.  

András száműzetésének a járulékos áldozata lett a volt felesége, Sarah Ferguson – mindenkinek csak Fergie –, aki ugyanakkor maga is számos csontvázzal járult hozzá ahhoz, hogy most a királyi család páriájának érezzék magukat, megfosztva státusztól, megalázva. 

Sarah Ferguson és András herceg a kenti hercegné temetésén
Jordan Pettitt / POOL / AFP

Sarah Ferguson a királyi család egyik nem dolgozó tagjának a volt felesége, vagyis a Windsor-ház szempontjából nem feltétlenül lenne jelentősége annak, hogy mihez kezd az életével. Csakhogy Fergie személye még mindig része a királyi mátrixnak, nemcsak azért, mert még mindig egy házban (igaz, egy nagyon nagy házban, a Royal Lodge-ban) él a volt férjével, a király öccsével, hanem azért is, mert – egészen mostanáig – még viselte, sőt használta és kihasználta a yorki hercegné címet. Károly pedig épp az elmúlt időszakban adott neki esélyt, hogy több évtizedes száműzetés után ismét a családdal együtt mutatkozhasson. 

Ennek a rehabilitálási kísérletnek most csúnya vége lett. 

Hozzászólások