Így működik az online átverés, amit a bűnözői szlengben csak disznóvágásnak hívnak – és a munkatáborokban sínylődő százezrekkel végeztetnek el

Ötszázmilliárd dolláros bevételük lehet a foglyokkal dolgoztató, online csalással foglalkozó csoportoknak. A mianmari, kambodzsai és laoszi táborokat főként kínai bűnszervezetek üzemeltetik. Miközben a rendőrség nagy erőkkel küzd a drog ellen, a neten rászedett embereket csak balekoknak nézik. Pedig az iparág lassan túlnő az illegális drogpiacon.

Villasorok gondosan ápolt gyeppel, bank, kórház és éttermek – a délkelet-mianmari Myawaddy várostól délre lévő KK Park a távolból úgy néz ki, mint egy startup a kaliforniai Szilícium-völgyben. Csakhogy a Mianmar és Thaiföld határfolyója, a Moei partján 210 hektáron elterülő, erősen védett komplexum ma az online átveréseket végző csalástáborok egyik leghírhedtebb bástyája.

A KK Parkba hurcolták Olyt is, akinek kálváriájáról a Reuters számolt be. A 39 éves etiópiai számítástechnikai szakember egy barátját ment meglátogatni Thaiföldre. A bangkoki nemzetközi repülőtéren azonban állítólagos bevándorlási hivatalnokok lépre csalták, és beültették egy autóba, mondván, hogy a szállodájába viszik. Végül a városon kívül fegyveresek átrakták egy másik autóba, amellyel átvitték a mianmari határon, majd a csalástáborban találta magát. Másokat a magas fizetés ígéretével csábítottak el. Olyt és társait a tábor magas falakkal és szögesdróttal körülvett részében lévő épületek egyikében szállásolták el, kilencen aludtak egy kis szobában.

Délután 3-tól másnap reggel 6-ig dolgoztatták őket – igazodva a nyugati nappali órákhoz –, és az volt a feladatuk, hogy a neten mindenféle trükkökkel rávegyék az embereket az álbefektetésekre. Rabtartóik azzal fenyegetőztek, hogy ha nem teljesítik az előírt kvótát, megbüntetik, megkínozzák őket.

Sokakat azzal a fals ígérettel hitegettek, hogy ha 200 ezer dollár hasznot kitermelnek, elmehetnek. A Reuterst a csalástáborokból elmenekült szerencsétlenek tájékoztatták, Oly 3 hónapot raboskodott a KK Parkban, majd megszökött, és két hónapot töltött egy thaiföldi menekülttáborban, mielőtt visszanyerte volna a teljes szabadságát.

Az átejtés az emberi gyengeségen és gyarlóságon alapul: a csalók a magányt, az unalmat, a félelmet, a kapzsiságot és a gyengéd érzelmeket használják ki.

Hozzászólások