Az Európai Unió történetének legnagyobb vámcsalással kapcsolatos árufogásáról adott hírt nyár derekán az Európai Ügyészség. A Calypso-nak elnevezett nemzetközi nyomozási akciójuk keretében a hatóságok 2435 konténert foglaltak le a pireuszi kikötőben, mintegy 250 millió euró értékű áruval tömve.
Ezek legnagyobbrészt e-biciklik, textiláruk és cipők voltak – mindegyik Kínából származott, és mindet az EU-ban akartak értékesíteni, úgy, hogy
hamis vámpapírok és fedőcégek segítségével nagy mértékben elkerülik a vám- és áfafizetést.
Bár ezeket az árukat lefoglalták, az ügyészség szerint a rajtaütéskor már nyolc éve sikerrel működött a rendszer, melyet több, egymással összejátszó bűnszervezet tartott mozgásban az EU számos tagállamában. A hálózat a vámkezeléstől a tagállamok közötti forgalmazáson át a fogyasztóknak való árusításig mindent irányított. A bűnbandákat többnyire kínai állampolgárok vezették, akik a vád szerint a csalárd módon behozott áruk nyereségét pénzmosás, majd „underground bankrendszerek útján” visszajuttatták Kínába.