Amikor a legjobbak közt nincsenek elsők – a HVG gimnáziumi toplistája, másképp

A HVG szokásos gimnáziumi rangsorában a sorrendet esetenként csak nagyon apró különbségek alakítják, ezért most először kidolgoztunk egy másik, a nagyjából azonos teljesítményű iskolák csoportjait mutató rangsort is. 

A HVG Középiskola 2026 című kiadványban kísérletet tettünk egy olyan rangsor megalkotására, amely nem egyenként veszi sorra a gimnáziumokat, hanem az eredményességük szempontjából az egymáshoz igen közelállókat egy-egy nagyobb csoportba helyezi.

HVG Középiskola 2026
A kiadvány – benne a legjobb magyar gimnáziumok 100-as rangsorával – október 28-ától kapható az újságosoknál, megrendelni pedig itt lehet. A hvg360-on megjelent cikkei (a korábbi években közölt hasonlókkal együtt) itt olvashatók. A HVG további speciális kiadványai itt érhetők el.

Ez nem a hét területen elért helyezéseken alapul, hanem az iskolák hét mutatóban – a magyar, a matematika, a történelem, az idegen nyelv érettségin, valamint a matematika és szövegértés kompetenciamérésen, és a felvételin – elért pontszáma alapján, tehát ez egy finomabb, pontosabb mutató.

Ezek az ország legjobb gimnáziumai 2026-ra – mutatjuk a HVG százas listáját és a térképeket

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium vezeti a HVG idei gimnáziumi rangsorát, dobogós lett az Eötvös József Gimnázium és az I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium. Az első tízben immár két vidéki intézmény is van, a százas listára pedig egy tucat új gimnázium került fel.

Azért, hogy a rangsorolásban a hét mutató – alapelvünknek megfelelően – egyforma súllyal játsszon szerepet, mindegyiket megszoroztuk egy-egy állandóval, hogy a legkisebb közös többszörösnek megfelelő értékeket kapjunk. A négyféle mutató közül a felvételi pontszám a legnagyobb, így ezt tekintettük egységnek.

A többi mutató az alábbi súlyokat kapta: országos kompetenciamérés intézményi átlagértéke: 1,5; érettségi: 25. Az eredeti adatokat ezekkel az állandókkal szoroztuk meg. (Mivel minden iskola egyazon mutatója ugyanazt a szorzót kapta, így ez nem változtatott helyzetükön.) Az így kapott hét pontszámot összeadtuk, majd a kapott számot kivontuk a hét mutatóban elvben elérhető maximum összpontszámokból. Ezt az értéket raktuk sorba aszerint, hogy mennyire közelítették meg az elvi maximumot.

Ezt a folytonos sort aztán abból a szempontból vizsgáltuk meg, hogy hol sűrűsödnek (vannak közel egymáshoz), és hol vannak szakadási pontok az iskolák sorában.

Az 1. csoport:

HVG középiskolai rangsor 2026

Már kapható a HVG Középiskola 2026 című kiadványa, amelyben közöltük a magyarországi gimnáziumok TOP100-as listáját is. A rangsort a főbb érettségi tárgyak 2024 tavaszi eredményei, a kompetenciamérések adatai és az adott iskolák diákjainak a felvételi pontszámai alapján állítottuk össze. A rangsorokat és részrangsorokat folyamatosan mutatjuk be a HVG online felületein is, továbbá számos interjút, cikket közlünk, amivel elsősorban az iskolaválasztás előtt álló családokat próbáljuk segíteni a döntésben.

Hozzászólások