A szokatlanul meleg Karib-tenger által rendkívül gyorsan táplált Melissa hurrikán alátámasztotta a tudósok régóta hangoztatott figyelmeztetését: a klímaváltozás egyre erőteljesebb és pusztítóbb éghajlati eseményeket okoz. A Jamaicán múlt héten végigsöpört, 5-ös kategóriájú hurrikán az eddigi legerősebb volt, amely a szigetországra lecsapott. A földet éréskor mért szélsebesség az eddigi második (vagy harmadik) legnagyobb lehetett az atlanti-óceáni viharok között az 1980-as Allen után. Az óránként közel 300 kilométeres sebességre gyorsuláshoz (160 kilométer/óráról) 4 nap sem kellett, erre pedig eddig csak az 1988-as Gilbert volt képes.
A Melissa viszont a brazíliai Belémben kezdődő klímacsúcs (COP30) résztvevői, illetve az Amazonas folyó torkolatánál lévő városban korábban összeült világvezetők számára fúj riadót. Az ENSZ éghajlati csúcstalálkozóján a következő tíz évre meghatározott klímapolitika
az időjárási kataklizmák elkerülése érdekében vívott harc talán utolsó érdemi hadjáratát jelentheti.
A 30. konferenciára tíz évvel a párizsi csúcs után kerül sor. Akkor a részt vevő közel kétszáz ország elhatározta, hogy a felmelegedés nem haladhatja meg az 1,5 Celsius-fokot (de mindenképpen jóval 2 fok alatt maradjon) az ipari forradalomtól számítva az évszázad végéig.