Aki egy kicsit félreérti ezt a statisztikát, azt látja, hogy Európa legszegényebb helye Luxemburg

Egy tökéletes szakmaisággal elkészített statisztikát is csúnyán félre lehet érteni, ha nem elég jól magyarázzák el, miről szól pontosan. Álljon itt ennek néhány nagyon különleges, első ránézésre kimondottan félrevezető példája!

Sok furcsasággal találkozhat az, aki rendszeresen statisztikákat olvas, de az, amit a legfrissebb EU-s szegénységi mutatókban kihoztak, na az tényleg váratlan. Elkészült ugyanis az a kimutatás, amely azt számolja, melyik országban milyen sok dolgozó embert fenyeget az elszegényedés, és az egyáltalán nem lepett meg, hogy a második legrosszabbul Bulgária áll, annál inkább az első: Luxemburg.

Nem, természetesen szó sincs arról, hogy az Eurostat hazudott volna, vagy hogy valami eszement hülyeséget írt náluk valaki. A magyarázat az, hogy minden egyes országban az számít szegénynek, akinek a jövedelme nem éri el az ottani mediánjövedelem 60 százalékát. És mivel a luxemburgi medián feltűnően nagyon magas, így máris nem csoda, hogy kimondottan sokan vannak, akik nem tudják azt elérni. (Náluk az ország dolgozói között 13,4 százalék ez az arány, Magyarországon 6,9.)


Csoda, hogy a kormánypropaganda ezt még nem fedezte fel magának. Olyan már korábban is sokszor megtörtént, hogy valós statisztikákra hivatkozva azt hirdették: Németországban óriási a szegénység. Valóban, a német szegények és a német középosztály között nagyon nagy a különbség, és ezzel a helyi politikának kezdenie is kell valamit – baj akkor van, amikor ebből azt vezeti le egy magyar propagandista, hogy máris ugyanolyan az életszínvonal Miskolcon, mint Berlinben.

Hozzászólások