Amikor az év végén a múzeumi szakma képviselői és a művészeti újságírók szavaznak majd a legfontosabb idén átadott múzeumokról, jó eséllyel a november 1-én megnyílt Nagy Egyiptomi Múzeum (Grand Egyptian Museum, GEM) viszi majd el a pálmát.
A múzeum létrejöttének története meglehetősen viszontagságos: a döntés Hoszni Mubárak elnöksége idején, 1992-ben született, alapkövét 2002-ben tették le, az építkezés három évvel később kezdődött. A megnyitását 2020-ra tervezték, majd különböző okokból többször is elhalasztották – az eredmény azonban mindenért kárpótol: a több ezer éves egyiptomi civilizációnak ennél méltóbb emléket aligha lehetett volna állítani.

A GEM-et most a világ legnagyobb múzeumaként említik – ez valószínűleg nem pontos, bár a „nagyság” az alapterülettől a kiállítási felületek méretéig, az intézményben őrzött vagy az egyidejűleg kiállított műtárgyak számáig különböző kritériumokkal mérhető. Annyi azonban bizonyos – és ez a múzeum által használt megfogalmazás is –, hogy a gízai piramisok tőszomszédságában a világ legnagyobb, egyetlen civilizációnak szentelt múzeuma található. Méretei impozánsak: egy 500 ezer négyzetméteres területen épült fel, melyen az épületkomplexum 167 ezer négyzetmétert foglal el. Maga a kiállítótér 81 ezer négyzetméteres.
A múzeumot az erre kiírt nemzetközi pályázat nyertesei, az írországi Heneghan Peng Architects építésziroda tulajdonosai és vezetői, Shih-Fu Peng és Róisín Heneghan tervezték, a kivitelezés helyi és belgiumi cégek munkáját dicséri. A méretek és a kivitelezés minősége ismeretében nem meglepő, hogy a költségek is rendkívül magasak voltak, mintegy 1,2 milliárd dollárt tettek ki. Ezek azonban idővel megtérülhetnek, ha sikerül a tervezett évi többmilliós látogatószámot elérni, és a múzeum jelentősen hozzájárul az egyiptomi turizmus remélt és várt fellendüléséhez.
A látogatószámra vonatkozó becslések nem tűnnek túlzónak; a tavaly októbertől ez év júliusáig tartó próbaüzem alatt, amikor a Tutanhamon-termek még nem voltak nyitva, másfél millióan jártak a múzeumban – és azért csak ennyien, mert többnyire 4 ezerben korlátozták a napi látogatószámot. Az első „rendes” nyitvatartási napon, november 4-én 18 ezren látogattak a GEM-be, de ebből természetesen még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. A nagyközönség előtti hivatalos nyitónap egyébként nem véletlenül esett november 4-re: 1922-ben ezen a napon fedezték fel Tutanhamon sírkamráját, ahonnan a múzeum leghíresebb kincsei származnak.

Hogy Egyiptom mekkora jelentőséget tulajdonít az új múzeumnak, azt jól mutatta a számos külföldi állam- és kormányfő részvételével megtartott, egyszerre gondolatgazdag és szemkápráztató hivatalos megnyitó és Abd el-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök ott mondott beszéde. A talán legfontosabb mondat az új múzeumról mégsem a megnyitón hangzott el, hanem a legismertebb egyiptomi napilap, az Al Ahram online felületén volt olvasható:
„A GEM nem a Louvre-t vagy a British Museumot másolja. Ez Egyiptom válasza mindkettőre. De míg azok birodalmakból születtek, ez a hitelességből. Itt Egyiptom a saját történetét meséli el a saját hangján.”
A múzeum tervezői elismerésre méltó munkát végeztek. Többet akartak, mint egyszerű, sallangmentes white cube-szerű terepet biztosítani a kiállított művekhez, de nem akartak öncélú formai bravúrokkal rátelepedni sem a műtárgyakra, elnyomva azokat.
Gondosan ügyeltek arra is, hogy az épület párbeszédbe lépjen a tőle egy gyalogoshídon át néhány perc alatt elérhető piramisokkal is. A méretek monumentálisak – számos műtárgy nagysága miatt ez nem is lehetne másképp –, mégsem nyomasztóak, az elrendezés magától értetődően, haladási irányt jelző táblák nélkül is biztosan kalauzol végig a kiállítótéren.
A látogató szinte észre sem veszi, hogy már belépett a múzeumba: a hatalmas, 10 ezer négyzetméteres átrium bejárati oldala nyitott – az időjárás viszontagságaitól a fölé kinyúló piramisszerű tető véd –, míg az üvegtető és a homlokzat transzparens kialakításúak. A hatalmas előcsarnokban mindössze kéttucatnyi műtárgyat helyeztek el; ez a válogatás egyfajta tartalomjegyzékként előrevetíti, illusztrálja azt, ami a látogatóra a 12 kiállítási csarnokban vár.
Az átrium a kevés műtárgy ellenére sem hat üresnek, legfeljebb szellősnek, hiszen az itt bemutatott alkotások többnyire igen nagy méretűek. Közülük is kiemelkedik II. Ramszesz fáraó 11 méter magas és 83 tonna súlyú vörös gránit szobra. Az 1820-ban, hat darabban megtalált szobor hosszú ideig Kairónak a fáraóról elnevezett terén állt és 2018-ban állították fel jelenlegi helyén. Ez volt az első mű, amely elfoglalhatta helyét az akkor még javában építés alatt álló múzeumban.

Az előcsarnok „ízelítője” folytatódik a jobb híján lépcsőháznak nevezhető traktusban, ahol a látogató egy enyhe dőlésszögű lépcsősoron vagy mozgólépcsőn jut fel mintegy hat emeletnyi magasba, a kiállítási csarnokokhoz, közben tetszés szerint megszakítva útját az itt bemutatott, különböző dinasztiák korát jellemző, nemcsak kronologikus, hanem tematikus egységekbe is rendezett alkotásoknál. És amikor felér, a hatalmas panorámaablakokon keresztül felejthetetlen látvány tárul elé: Egyiptom leghíresebb piramisai, amelyeket később közelről is megcsodálhat.
Ezt követően kezdődhet a kiállítási csarnokok felfedezése, az ismerkedés három és fél évezred, az i.e. 3100-tól az i.sz. 400-ig terjedő időszak egyiptomi kultúrájának gazdag kincsestárával. A bemutatott alkotások egy része eddig raktárakban pihent, a többi a „régi” Egyiptomi Múzeumból, továbbá más, többek között luxori, alexandriai, szohági és aszjúti múzeumokból és régészeti lelőhelyekről került a GEM-be.
Az új múzeum kétségkívül legismertebb attrakciója az egyetlen teljes épségben megmaradt fáraósír, Tutanhamon sírjának 5398 tételt számláló leletanyaga, mely több, mint egy évszázaddal ezelőtti feltárása óta most először látható a maga teljességében. (A fáraó múmiája a Királyok völgyében maradt, nem került át sem korábban, sem most a múzeumokba.) A kincsek, melyeknek a „régi” Egyiptomi Múzeumban csak kis töredéke volt látható, most két teljes, együtt 7 ezer négyzetméteres, a fáraó sírkamráját is megidéző teret töltenek be. Végre igazán méltó helyet kapott itt az uralkodó korábban is kiállított arany halotti maszkja, amely a világ egyik legismertebb műalkotása. Az elmúlt évtizedekben a világ több pontján is bemutatott maszkot a tervek szerint többé nem kölcsönzik időszaki kiállításokra.

Egyelőre nyitott kérdés, mi lesz a továbbiakban a GEM-ben kiállított műtárgyak egy részének korábban otthont adó „régi” Egyiptomi Múzeummal. Az intézmény továbbra is nyitva tart, de fő attrakcióit elvesztette és erősen lerobbant állapota sem teszi igazán vonzóvá. A legvalószínűbbnek egy teljes körű felújítás tűnik, ami lehetőséget teremthet a múzeum funkcióinak, feladatainak újragondolására is. Annyi biztos, hogy az egyiptomi művészet kincsei két ekkora múzeumot is könnyedén megtöltenek.
Egyiptom nem csinál titkot abból, hogy az új, valóban pazar múzeumra egyfajta csodafegyverként tekint számos, az országból általuk vitatott módon kivitt vagy egyértelműen kicsempészett, felbecsülhetetlen anyagi és történeti-kultúrtörténeti értékkel bíró antik tárgy visszaszerzéséhez.
Zahi Hawass, aki korábban Egyiptom kulturális örökségi ügyekben illetékes minisztere volt, és mindmáig az országból elkerült műkincsek repatriálásának legfőbb szószólója, a GEM megnyitása kapcsán úgy fogalmazott, hogy „a világ most a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitására figyel és mi bízunk abban, hogy ezek a kincsek egy napon majd termeit díszítik, helyreállítva eredeti kontextusukat, ismét biztosítva jogos helyüket Egyiptom szívében.”
A jogi érvek csatájában persze aligha segíthet a GEM, a közvélemény megnyerésében azonban valóban fontos szerepe lehet, hiszen nyilvánvalóvá teszi, hogy immár Egyiptomban is adottak a feltételek az érintett műtárgyak méltó és biztonságos őrzéséhez és bemutatásához. Sőt, ha a restitúciós ügyekben vastagon érintett nagy múzeumokban az utóbbi években történtekre gondolunk – így 1500 műtárgy közelmúltbeli, komoly késéssel felfedezett eltűnésére a British Museumból, vagy a legutóbbi ékszerrablásra és a beázó termekre a Louvre-ban – akkor e feltételek talán még jobbak is. Márpedig a kincseket jelenleg őrző országok közvéleményére való nyomásgyakorlás az egyiptomi stratégia fontos eleme; ezt a célt szolgálja a GEM megnyitásához időzített aláírásgyűjtési kampány is az Egyiptom számára kiemelten fontos műkincsek repatriálásáért.

Hogy mely tárgyak vannak első helyen a célkeresztben, eddig sem volt titok, de az egyiptomi kulturális kormányzat most újból megnevezte őket: a londoni British Museumban őrzött Rosetta-kő, a a denderai zodiákus a Louvre-ból és Nefertiti büsztje, ami jelenleg a berlini Neues Museum féltve őrzött kincse.
Ezek a követelések már hosszú évek, sőt évtizedek óta megfogalmazódnak – 2023-ban A mű is írt már róluk – s Egyiptom most a GEM-mel igyekszik nyomatékosítani őket. Az új múzeum valóban segítheti az egyiptomi igények érvényesítését, más tényezők ugyanakkor ellenkező irányban hatnak.
Az például, hogy részben ugyanezen európai múzeumok érintettek több más, az elmúlt években ugyancsak új lendületet kapott, nagy horderejű repatriálási vitában is, így a benini bronzok és az ún. Elgin-márványok ügyében, s éppen ezért félnek, hogy ha egyszer „kiengedik a szellemet a palackból”, akkor azt már nem tudják visszazárni. Az idő az esetek egy részében ezzel együtt is inkább a restitúciós igényekkel fellépőknek, így az egyiptomiaknak dolgozik, miközben nyilvánvaló, hogy ezekben a kényes, a közvéleményt is intenzíven foglalkoztató ügyekben a döntések a politika legfelső szintjén, az aktuális politikai érdekeket figyelembe véve születnek meg, és aligha lesznek mentesek a kompromisszumoktól.
Ilyen kompromisszum lehet például, ha a kérdéses tárgyak egyike-másika tartós letétként kerül a GEM-be úgy, hogy jelenlegi őrző intézményeik továbbra is fenntartják tulajdonjogukat. De szóba jöhet a közös tulajdonlás és/vagy a kincsek felváltva történő elhelyezése is az érintett múzeumokban.

Az egyiptomi restitúciós listán szereplő legfontosabb tételek ugyan aligha kerülnek belátható időn belül vissza eredeti hazájukba, több fontos sikert máris elkönyvelhetnek a helyi hatóságok. Olyan tételekről van szó, melyek az elmúlt évtizedekben illegális úton kerültek ki Egyiptomból és kaptak helyet – többnyire a művek csempészett voltát ismerő, időközben leleplezett műkereskedők közreműködésével – neves nyugat-európai és amerikai magángyűjteményekben és múzeumokban. Hogy pontosan melyekben, az általában nem derül ki a friss hírekből, mint ahogy az sem, hogy legutóbbi, a művek előéletét nem ismerő tulajdonosaik önként mondtak-e le róluk, vagy a hatóságok lefoglalták azokat.
Könnyen lehet persze, hogy ezek az értékes műtárgyak előbb-utóbb a GEM nélkül is visszakerültek volna Egyiptomba, az azonban biztos, hogy az új múzeum megnyitása felgyorsította ezt a folyamatot. Nem lehet például véletlen az, hogy Dick Schoof holland miniszterelnök a GEM megnyitásához időzítette bejelentését, miszerint még ebben az évben átadják az egyiptomi hatóságoknak III. Thotmesz fáraó egy magas rangú tisztviselőjének szobrát, amelyet az „arab tavasz” idején kitört zavargások során loptak el – számos más műkinccsel együtt – a kairói múzeumból. A 3500 éves műalkotás néhány évi lappangás után 2022-ben tűnt fel a régi művészet legfontosabb nemzetközi vásárán, a maastrichti TEFAF-on. A holland hatóságok egy névtelen bejelentés alapján bukkantak a szoborra, lefoglalták azt, s most a visszaszolgáltatása mellett döntöttek.
A GEM megnyitásához időzítve egy ennél jóval nagyobb volumenű ügy is fordulópontjához érkezett: az amerikai hatóságok egyidejűleg 36 műtárgy visszaadását jelentették be, melyek nagyobb része ritka kézirat. Utóbbiakat a New York-i Metropolitan Museum of Art szolgáltatta be a hatóságoknak. A bejelentésből nem derül ki, hogy ezek a múzeum tulajdonát képezték-e, vagy kiállítási, kutatási, illetve egyéb céllal voltak átmenetileg ott; visszaadásukat a neves múzeum a „jószándék gesztusaként” interpretálta.

A többi műtárgy, köztük egy i.e. 1500 körül készült gipsz relief más múzeumokból, illetve magángyűjteményekből kerül vissza több évtized után Egyiptomba. Többségüket egy azóta leleplezett londoni műkereskedő, Robyn Simes közvetítette legutóbbi tulajdonosaikhoz. Tekintve, hogy eddig már több mint 130 illegális ügyletet bizonyítottak rá, a történet végére a mostani restituálásokkal vélhetően még nem kerül pont. A műtárgyak visszatérését az egyiptomi hatóságok is megerősítették és jelezték, hogy azok hamarosan láthatóak lesznek valamelyik múzeumban.
Kapcsolt kép: Látogatók a Gizai piramis közelében lévő Nagy Egyiptomi Múzeumban 2025. november 4-én / Fotó: AFP / Khaled Desouki