Kánya Tamás, Manófalva alkotója: Fogalmam sem volt arról, hogy amit csinálok, az külön művészeti ág

„Egész nap a kitaláláson jár az agyam. Élvezem a tervezést, az elkészítést, ebben élem ki magam” – vallja a budakalászi ártérben megépített Manófalva készítője. Nem annak szánta, de műve turistalátványosság lett, aztán ismeretlenek lerombolták. Kánya Tamás nem hivatásos művész, nem ebből él, a maga szórakozására készített minivárost a mókusoknak, madaraknak.

Kit tisztelhetünk Önben, az erdei állatok védelmezőjét, természetjáró hobbistát, netán autodidakta művészt?

Teljesen önerőből, magamtól kezdtem el tizenhárom évvel ezelőtt a természetben, a természet adta alapanyagokból különböző tárgyakat megalkotni. Nagyon szeretem a természetet, szeretek kint dolgozni a szabadban. Természetvédőnek is tartom magam.

Egy madáretetővel kezdődött 2023-ban a Manófalva-projekt a budakalászi ártéri erdőben, hogy lett belőle egész falu?

Kint az erdőben dolgoztam, készítettem az indián maszkokat, odajöttek hozzám a mókusok meg a madarak. Látták nálam a diót, a mogyorót. Készítettem hát nekik egy kis házikót, hogy be tudjam rakni az eleséget – külön a madaraknak, külön a mókusoknak. Találtam közben egy újabb háznak való fakérget, amiből megint lett egy házikó. Fotózgattam az állatokat, nagyon tetszett, ahogy a háttérben ott ücsörögnek. A végén odaültek mellém a mókusok, kézből etettem őket.

Számolt azzal, hogy a komoly építmények csodájára járnak?

Valóban, csodának is hívták, annyira jól, tökéletesre sikerült. Mesevilágot akartam alkotni, volt, aki elsírta magát a látványtól. Sokan odajöttek hozzám, hálálkodtak.

Pár nap után mégis lerombolták, ezt hogy élte meg?

Hozzászólások