Ádám Péterrel, a francia irodalom szakértőjével beszélgetett nemrég a Vörös és feketéről a Francia Intézetben. Ádám szerint Salgó Ernő 1905-ös fordítása a maga idejében friss, minőségi szövegnek számított, ugyanez azonban nem mondható el Illés Endre 1950-es próbálkozásáról. Úgy tűnt, mintha Illés lenne a mumus Stendhal-ügyben.
Illés Endre nagyhatalomnak számított az irodalmi életben, és egyszerűen kisajátította Stendhalt és Maupassant-t. Péter szerint Illés nem tudott elég jól franciául. Én nem használtam viszonyítási pontként az Illés-féle szöveget, zavart volna a fordításban, de néha azért belenéztem. Eléggé meg tudtam lepődni ilyenkor. Volt néhány fura félrefordítása, olyanok, amelyek egész oldalakat tettek érthetetlenné.
Mondana erre példát?
Van egy kifejezés, ami jelenthet kockázást, hogy valaki kockajátékot űz, és azt is, hogy valaki viszi a szót, nem hagy mást szóhoz jutni. A régebbi szótárakban is így szerepel. Illés ezt úgy fordította, hogy Valenod egész este kockázott. A franciát sokan enigmatikus, titokzatos nyelvnek tartják, talán Illés is úgy volt vele, hogy nem baj, ha nincs értelme, majd ő ad neki. Egye fene, legyen kockázás! De azért nem olyan rossz ez a fordítás, végül is több generáció Illés szövegén keresztül szerette meg a Vörös és feketét.
Mikor olvasta a regényt először?
Tízévesen. Kicsit talán korán. Természetesen semmit sem értettem belőle.
Gondolom, tízévesen Julien Sorel történetének politikai dimenziói sem ragadták meg, pedig az 1830-ban megjelent Vörös és fekete nem csak szerelmi, politikai regény is. Arról is beszéltek a Francia Intézetben, hogy a korabeli szereplők erőlködés nélkül megfeleltethetők a mai szekértáborok tagjainak. Ki a fideszes, és ki az ellenzéki Julien környezetében?
