Jóstehetségtelen – Repülőrajtot, 3-6 százalékos növekedést ígért a kormány, így lett belőle 0,3 százalék 2025-ben. 2022 óta nem volt képes érdemi növekedést elérni a gazdaság. 2025 utolsó három hónapja is elmaradt a várakozásoktól.
Szegfűhullás – Három sikeresen abszolvált parlamenti választás (1994, 2002, 2006), négy kormányfő – statisztikailag nézve így fest a Magyar Szocialista Párt „dicsőséges” története, amely egy hosszú agónia után a végéhez érni látszik azzal, hogy a párt logója az 2026-os választáson – előre láthatóan – már nem szerepel a listás szavazólapokon. Lapunk egy kvízzel is búcsúzik a párttól.
Ügynökkérdés – Kevesebb mint egy hónapon belül két amerikai állampolgárt lőttek agyon szövetségi ügynökök Minneapolisban, ahol tömegek tüntetnek Trump idegenrendészete, az ICE miatt, amely illegális bevándorlók ellen indított hajszát, és már több ezer embert letartóztatott.
Nyugdíjválogatott – A Magyar Labdarúgó-szövetség az elmúlt években összesen több százmillió forint nyugdíj-kiegészítést fizethetett ki egykori focistáknak – értesült a HVG. A volt labdarúgóknak életük végéig járhat az átlagnyugdíjat figyelembe véve 18. havinak megfelelő extra pénz, ha a juttatást igénylik és megfelelnek a nem túl szigorú feltételeknek.
A Harry hurrikán lebontja a szicíliai és szardíniai partokat, leszaggatja a part menti házakat, szétveri a kikötőket. A hullámverés a szárd Sa Colonia Beachen, a sziget déli csücskén kimossa a föníciai temetőt, a híradóban carabinierik téblábolnak a pun csontok és vázák között. Ülünk bent a Todi lakásban a dombtetőn, nézzük az ablakból a spektákulumot, ahogy a ciklon hatalmas karjai végigkorbácsolják a tájat, dühösen forog az égi kraken, Róma felől csapódnak a félsziget belseje felé a fekete csápok, vízszintesen veri az ablakainkat az eső, befolyik a padlóra a víz, törölközőket tömködünk az ablakok alá. Szicíliában, Niscemiben megindul a föld, egy egész dombhát repedezik darabokra, homokdomb agyagon, agyagdomb homokon, már évszázadok óta lehet tudni, hogy nem szabad ide építkezni, mégis ezrek építkeztek ide, most megy a levesbe a fél város. A szinte merőlegesen leszakadt agyagfal peremén szánalmas kiszolgáltatottságban egyensúlyoznak a kettészakadt házak, kettészakadt szobák, konyhák, hálószobák és nappalik. Napok óta bírja az egyensúlyozást egy fél garázsban egy autó, első kerekei a húsz méteres szakadék fölött lógnak. A drónfelvételeken látszik, ahogy körülötte dőlnek be a mélybe a házak, de az autó még kitart. Úgy áll a kettészakadt, homokra épült város a bibliai felhőszakadásban a szakadék peremén, hogy nehéz nem szimbólumot látni benne.