Az elitgimnáziumban sem volt ekkora a nyomás – lehet, hogy nem is olyan jó ötlet külföldi egyetemre küldeni a gyerekeinket?

Milyen akadályokat kell megugraniuk a külföldön tanuló fiataloknak, és milyeneket a szüleiknek? Kinek, mekkora krízis a leválás? Nehezebb-e így az elengedés, és kudarc-e a hazaköltözés? Mennyire játszik szerepet a döntésben a hazai politikai-közérzeti helyzet? Érintettekkel és szakemberrel beszélgettünk.

Minden tizennegyedik magyar egyetemista külföldön tanul, a nemzetközi továbbtanulás iránti érdeklődés pedig egyre nagyobb – írtuk meg nemrég az Engame Akadémia friss kutatása alapján, ami hét év alatt közel 30 százalékos növekedést mért.

A tavalyi tanévben már több mint 18 ezer magyar fiatal járt külföldi egyetemre;

a legnépszerűbb Ausztria és Hollandia, a Brexit miatt kissé visszaszorult Egyesült Királyság továbbra is az élmezőnyben van, Dániához hasonlóan. A felmérés arra is kitért, hogy főként a magyarországi politikai és társadalmi környezet befolyásolta a döntést: erősebb motivációnak bizonyult, mint a külföldi diploma miatti kedvezőbb elhelyezkedési lehetőségek vagy a magyar egyetemekhez képest színvonalasabb képzés vélelme. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy milyen mentális, pszichés terhelést jelent a fiataloknak és a szülőknek egyaránt egy ilyen helyzet, miként hat a leválás amúgy sem könnyű folyamatára, és mit okoz a családi dinamikában, ha a tervekkel ellentétben hazaköltözéssel végződik a külföldi kitérő. Erről kérdeztünk érintetteket és pszichológust.

https://hvg.hu/kultura/20251119_Minden-tizennegyedik-magyar-egyetemista-kulfoldon-tanul

Az elitgimnáziumban sem volt ekkora nyomás

„Részben szülői nyomásra már a gimnázium eleje óta tervben volt, hogy külföldre menjek továbbtanulni, ezért is jártam felkészítőre már a kezdetektől. Eleinte elsősorban angol egyetemek kerültek szóba, de adódott egy másik lehetőség is: a tizenegyedik osztály végén megpályáztam és el is nyertem egy ösztöndíjat a New York Egyetem Abu Dzabiban működő kampuszára. Sem az utazásokat, sem az ottlétet, sem a tandíjat nem kellett fizetni, és még költőpénzt is adtak, ami nyilván fontos szempont volt a mérlegelésben”, kezdi a történetét Gábor, aki összesen négy félévet töltött az Arab Emírségekben. A négyéves képzést végül nem fejezte be, mert a Covid idején úgy döntött, hogy inkább hazajön. Politológiát és közel-keleti tanulmányokat hallgatott, és volt lehetősége Washingtonban és Dzsibutiban is elvégezni egy-egy intenzív kurzust.

Az ott szerzett tapasztalatok sokat formáltak rajtam. Semmiképp sem sajnálom, hogy kimentem, rengeteg jó élményben és fejlődésben volt részem, de a mentális egészségemnek nem biztos, hogy teljesen jót tett.

Ez nagyon más kultúra. Igaz, az országon belül az egyetem egy buborék volt, ez a buborékszerűség viszont elég frusztráló, luxusbörtönszerű is volt olykor.”

Hozzászólások