A kormány és a Mol négy évig totojázott és kötözködött, most letolt nadrággal érte a Barátság vége

Négy éve tart az ukrajnai háború, és a kormány ahelyett, hogy ezalatt felkészült volna az orosz olajról leválásra, folyton a függőségünket bizonygatta, közben pedig elidegenítette magától Ukrajnát és Horvátországot, a két olajtranzitországot. Erre most leállt a Barátság olajvezeték. Indokolt-e pánikolni? És jöhet-e ezerforintos benzinár?

A Mol az ország stratégiai kőolajkészletének megnyitását kérelmezte az Energiaügyi Minisztériumtól – jelentette be a százhalombattai, illetve szlovákiai leányvállalatán keresztül a pozsonyi finomítót üzemeltető olajmulti.

Az olajcég szerint első körben 250 ezer tonnányi készlet felszabadítása válhat szükségessé – a teljes készlet 655 ezer tonna nyersolaj, illetve késztermékben 513 ezer tonna gázolaj, 256 ezer tonna benzin és 13 ezer tonna kerozin. Bő háromhavi országos fogyasztást fedező anyag. A Mol szerint ellátásbiztonsági kockázatok nincsenek, a piac kiszolgálása zavartalan, a vállalat a normál üzletmenet keretein belül működik.

A stratégiai készlet megnyitását az olajmulti azért kezdeményezte, mert január 27-e óta nem érkeznek szállítások Oroszországból az Ukrajnán át vezető Barátság kőolajvezetéken. A tény korábban is ismert volt, az azonban nem, hogy a helyzet kritikus: ha szükségessé vált a stratégiai készlet megcsapolása, az azt jelenti, hogy a finomítók saját készleteinek végére járnak. A magyar multi szerint az olajellátás március közepén stabilizálódhat, elindították ugyanis az alternatív beszerzéseket. Az első tengeri olajszállítmányok március elején érkezhetnek meg a horvátországi Omisalj kikötőjébe, onnan az Adria-vezetéken, illetve a Barátság Magyarországot Szlovákiával összekötő ágán keresztül 5-12 nap alatt juthatnak el a battai és a pozsonyi finomítókba.

Az oroszok keresztbe lőttek a Barátságnak

A Barátság vezeték leállását az ukrán energetikai infrastruktúra elleni orosz csapások okozták eredetileg.

A képet amúgy – több értelemben – a háború köde burkolja.

Hozzászólások