Ismét Izrael-ellenes, antiszemita felhangoktól sem mentes közjáték zavarta meg a 76. Berlinale filmfesztivál díjkiosztó ünnepségét szombaton. A 2024-es incidenshez hasonlóan ez alkalommal Abdallah Alkhatib szír–palesztin rendező – aki az elsőfilmesek kategóriájában nyert – használta ki a díjátadás kínálta nemzetközi nyilvánosságot. Köszönőbeszédében, amelynek során palesztin kendőt, keffijét viselt, a háta mögött pedig palesztin zászlót tartottak, azzal vádolta a német kormányt, hogy „partnerként segíti az izraeliek által Gázában elkövetett népirtást”. Kifejtette, hogy lesz még „az idők végezetéig tartó szabad Palesztina”, s mindenkire emlékezni fognak, aki segítette őket, de azt sem felejtik el, ki volt ellenük. (A Berlinale díjkiosztó ünnepsége itt látható.)
A két évvel ezelőtti hasonló akció során Ben Russell rendező lépett színpadra palesztin kendővel és egyoldalúan a palesztinokat támogató nézeteivel, miközben sem akkor, sem most nem esett egyetlen szó sem a gázai konfliktus kiváltó okáról, a Hamász 2023. októberi Izrael elleni terrortámadásáról és a túszdrámáról.