Wall Street Journal-vezércikk: Orbán Putyin vízhordója

A konzervatív amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalása szerint Ukrajna ennél jobbat érdemel.

  • HVG

A Wall Street Journal szerint a nagy kérdés az, hogy megvan-e az akarat az EU-ban Ukrajna megsegítésére, miután Amerika tavaly 99 százalékkal visszavágta a Kijevnek nyújtott támogatást. A dilemma azért merült fel, mert a magyar kormányfő blokkolja a 90 milliárd eurós kölcsönt, amelynek célja, hogy egy-két évre kihúzza a slamasztikából az ukrán költségvetést, illetve hogy az ország folytatni tudja a harcot az oroszok ellen.

Az egyezség már tavaly decemberben megszületett és Orbán Viktor is rábólintott, ám most mégis keresztbe fekszik. Márpedig a hitel nélkül Zelenszkijék igen hamar pénzügyi válságba kerülnek.

A magyar fél arra hivatkozik, hogy nem jön olaj a Barátság-vezetéken, amire a másik oldal azt válaszolja, hogy igen, mert az oroszok lebombázták a szivattyúállomást Brodinál. Orbán most a hitelt zsarolásra használja fel, hogy az ukránok újra megnyissák a csövet, ám azok vonakodnak, mivel Moszkva a háború finanszírozására használja az olajbevételeket – összegzi a helyzetet a lap.

De ez csak a történet egyik fele. A másik, hogy nem egészen egy hónap múlva választások lesznek Magyarországon, és Orbán nem nézett szembe ekkora kihívással az eltelt 16 évben. A Wall Street Journal az Economist kutatására hivatkozik, amely a múlt hónap végén 9 százalékos előnyt mért a Tisza javára.

Medián: kampánynyitásra árad a Tisza, már 20 százalék az előnye

20 százalékpontra nőtt a Tisza előnye a Fidesz előtt a választani tudó biztos szavazók körében a Medián kutatása szerint. Ártott a kormánypártnak a gödi botrány, megosztó a rejtett kamerák bevetése, a jelek szerint az extranyugdíjak nem adtak lendületet Orbánéknak.

Orbánról már régóta közismert, hogy hazai politikai céljai érdekében lovagolja meg a nacionalista érzelmeket, épp ezért külföldi fenyegetésekkel riogat. Ha ezt tudjuk, akkor könnyebb megérteni, miért került a propaganda középpontjába, hogy Magyarország szemben áll Ukrajnával és az EU-val.

Eredetileg Magyarország és Szlovákia mentességet kapott az alól, hogy részt vállaljon az Ukrajnának szánt kölcsönből, ám Brüsszel eurómilliárdokat tart vissza a magyar jogállamiság megsértése, illetve a korrupciós aggályok miatt. Azon kívül függőben van több  program is a magyar nemzetvédelem megerősítésére. Ha befolyna ez a rengeteg pénz, az jól jönne a kormányfőnek, miután arról próbálja meggyőzni a szavazóit, hogy gazdasági bajok ellenére is ő a biztos választás.

Lehet, hogy a Bizottság megvárja, mi lesz április 12-én, de ha kikap a Fidesz, még az sem jelenti okvetlenül, hogy utalják az összeget, habár Magyar Péter messze nem annyira ellenséges az ukránokkal, illetve az EU-val szemben, mint vetélytársa.

Orbán Putyin-barát segítőtársa, Fico a héten azzal fenyegetőzött, hogy átveszi a váltóbotot magyar kollégájától, mert elege van abból, hogy még mindig nem folyik az olaj a Barátságon. Ukrajnának pedig nagyon kell a pénz, hogy működjön a hadserege és a kormányzata. Számít az európai közreműködésre, hogy fegyvereket vegyen, illetve gyártson.

Kijevben tudják, hogy Orbán éppen ezt akarja, mégis folytatják a keménykedést

Bár továbbra is vita folyik Kijevben arról, hogy az április 12-i magyarországi választásokig hátralévő pár hétben érdemes-e beleállni az Orbán-kormánnyal szembeni ellenségeskedésbe, a HVG ukrajnai értesülései szerint azok vannak többen, akik azt támogatják, hogy a magyar támadásokra határozott és kemény válaszok szülessenek.

Közben a Kreml váratlan bevételnek néz elébe, hiszen Trump az iráni háború miatt enyhít bizonyos olajkorlátozásokon. Ily módon annál nyomósabb az ok, hogy az Unió mozgósítsa a nyugaton befagyasztott 245 milliárd dolláros orosz állami követelést.

Ez volt annak idején az A terv, de kútba esett, mivel Belgium kötötte az ebet a karóhoz, a forrás nagy része ugyanis egy belga pénzintézetnél van. Most viszont Magyarország és Szlovákia túszul ejtette a B változatot, a 90 milliárdos kölcsönt.

Ukrajna ennél jobbat érdemel, és Putyin az európai gyengeség újabb jeleként fogja értelmezni az obstrukciót – figyelmeztet a konzervatív amerikai lap szerkesztőségi állásfoglalása.

Nyitókép: AFP / Alexander Nemenov

Hozzászólások