A tizenkét éves TOBE Gallery az elmúlt évek során folyamatosan formálta és bővítette profilját a kortárs művészet területén. A galéria elsősorban fotóalapú művekre fókuszál, ugyanakkor rendszeresen dolgozik együtt képzőművészekkel, szobrászokkal és festőkkel is. Az alapítókat, Puskás Beát és Tomas Opitzot a Bródy Sándor utcai kiállítótérben arról kérdeztük, milyen kihívásokkal kellett szembenézniük, mik a terveik, és hogyan lehet közönséget nevelni egy nehezen eladható műfajnak.
Fotóval foglalkozni Magyarországon kereskedelmi galériaként sosem volt igazán könnyű feladat. Nincs nagy gyűjtőköre a médiumnak. Miért döntöttetek mégis úgy, hogy ezzel a fókusszal indultok el?
Puskás Bea: Amikor eldöntöttük, hogy galériát alapítunk, számos tényezőt figyelembe vettünk: mindketten erősen kötődünk a kortárs művészethez, azon belül is a fotóművészethez, ebben már a kezdetekkor nagyon otthonosan és biztosan mozogtunk. Tudtuk, hogy itthon még kicsi a piaca, és ki kell nevelni a közönséget, de szeretjük a kihívásokat. Egy galéria fenntartása alkotó folyamat is egyben: figyelemfelkeltő, aktuális művészetet kell bemutatni. Más vállalkozások inkább próbálnak a biztosra menni, mi alkotóként gondolunk erre a munkára – hiszen Tomi is fotóművész. A nehézségek ellenére szenvedéllyel tudjuk csinálni.
https://hvg.hu/360/20250802_hvg-rogi-andre-fotomuvesz-andre-kertesz-mai-mano-haz-kiallitas
Magyarországon nagy hagyománya van a fotográfiának, sok nemzetközi hírű fotós indult innen és erős intézményrendszer támogatja a működését, mégis viszonylag kevesen követik, hogy mi történik a kortárs fotóban. Mi lehet ennek az oka?
P. B.: Szerintem a rendszerváltás előtti időszak sok mindent hátravetett. A kortárs fotóművészet sem volt olyan módon jelen, mint tőlünk nyugatabbra. Ott folyamatos volt az intézményi és piaci fejlődés, nálunk viszont nagy szünetek és törések gátolták a művészek munkájának követését és az intézményrendszer megfelelő működését.
Puskás Bea és Tomas Opitz
Ritter Doron
Tomas Opitz: A fotográfia különböző műfajai közül a mai napig a természet- és sajtófotó van leginkább szem előtt: kiállításokon, pályázatokon, illetve sokszor szabadtéren mutatják be őket, így nagyobb a nyilvánosságuk.
A kortárs fotó kevésbé látható, és a közönségnek nem mindig vannak meg az eszközei az értelmezéséhez. Az általunk kiállított munkák sem mindig könnyen befogadhatóak,
ezért fontos megismertetni a közönséggel a mű befogadásának különböző útjait és a praxisokat, ahogyan a művészek dolgoznak és reflektálnak a világunkra.
Ha szeretnénk felépíteni egy vásárlókört, fontos, hogy a művet és a nézőt összekapcsoljuk, és segítsük a kapcsolat fenntartását, elmélyítését. Hogyan választjátok ki a művészeiteket ehhez az összetett feladathoz? Milyen szempontok alapján döntötök?
